Jön a várva várt összkerékhajtású Mercedes V osztály

A Mercedes–Benz legújabb nagyterűje nemrég bizonyította számunkra kiváló képességeit, most jön az összkerekes.

Kenéz Tibor
2014. 09. 19. 16:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezt az ígéretüket pedig az októberben kezdőd Párizsi Autószalonon be is teljesítik, és a V 250 BlueTEC csúcsmodellhez elérhetővé válik a gyártó fejlett négykerékhajtása. Ez persze csak a kezdet, de elsőként természetesen a kizárólag 2,1 literes turbódízellel kapható típus legerősebb változata, a 190 (túltöltéssel 204) lóerős és 440 (480) Nm csúcsnyomatékkal bíró V 250 BlueTEC kapta meg, mely már tesztünkben is bizonyított. Az alapáron hétfokozatú automataváltóval szerelt kisbusz 4MATIC összkerékhajtása a hátsókerekhajtást részesíti előnyben, és sok esetben igencsak hasznosnak bizonyulhat – amiről a vásárlók ez irányú várakozásai is jól tanúskodnak.

Részletes adatokkal egyelőre nem szolgáltak a csillagosok, azonban a fogyasztási adatok már nyilvánosságra kerültek, melyből kiderül, hogy a várakozásoknak megfelelően 7 deciliterrel nagyobb, 6,7 literes vegyes átlaggal és 177 g/km-es szén-dioxid-kibocsátással számolhatunk. Németországban 1,26 millió forintnak megfelelő eurót kérnek pluszban az összkerékhajtásért, ami hazánkban is helytálló lehet. Először tehát a Párizsi Autószalonon találkozhatunk a 4MATIC rendszerrel szerelt V osztállyal, mellyel újabb lyukat töm be a Mercedes–Benz már eddig is széles kínálatában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.