Jövő nyáron érkezik az európai Honda Jazz

A legfrissebb sorozat egyes országokban már bemutatkozott Fit néven.

Vajda János
2014. 09. 21. 12:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már nem kell sokat várni az európai Jazz harmadik nemzedékére, végső prototípusát a párizsi autószalonon láthatjuk első ízben. Két képet ki is adtak a gyáriak, a prototípus megnevezés azonban senkit ne tévesszen meg, hiszen ezen a változaton már semmi nincs, ami komolyabban eltérne a szériakiviteltől. A kereskedésekbe jövő nyáron érkezik az autó. Annyi bizonyos, hogy az új Jazz hossza 15, tengelytávolsága 30 milliméterrel nyúlik meg (3915, illetve 2530 milliméterről beszélhetünk), s a gyártó azt ígéri, hogy a típus eddig is kategóriavezető csomagtartója tovább gyarapodik: a japán piacos Fit esetében például 1320-ról 1492 literre ugrott a maximálisra bővített térfogat, az európai modellről nincs információnk.

Az első ülések alatt elhelyezett üzemanyagtank – ami remek praktikumot, variálhatóságot és sok helyet tesz lehetővé az utastérben – és a Magic üléskoncepció megmarad, így továbbra is a kategória egyik legügyesebb modelljéről beszélhetünk. Az átalakított futóműnek köszönhetően a mérnökök jóval komfortosabb rugózást ígérnek, a hajtásláncok terén pedig szintén számíthatunk újra: egy 1,3 literes i-VTEC benzinmotor szolgáltatja majd az erőt hatfokozatú kézi vagy fokozatmentes cvt automatán keresztül. Hibrid szintén érkezik, valamivel a bemutató után, 1,5 literes benzinest használva, állítólag 135 lóerő összteljesítménnyel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.