A kocsi külső jegyeit tekintve a normál változatokéihoz hasonló változásokon esett át: sportosabbak lettek a lökhárítók, méhsejtmintázatú a hűtőrács, a dupla kipufogóvégződés pedig agresszívabbá vált. Sokat nem változott az autó, de a piros díszcsíkokkal és a sportos hangulatot gerjesztő részletekkel sikerült némileg fűszerezni a kis Volkswagent.
Az utastérben a jól ismert négyzetes mintázatú ülések és a piros díszvarrás révén GTI-stílus uralkodik. A változást itt a normál verzió ráncfelvarrott változatához képest mindössze az új sportkormányban foghatjuk meg.
A legnagyobb újdonságot egyértelműen a motorháztető alatt találjuk, ugyanis az eddigi 1.4 TSI-t lecserélték az 1,8 literes négyhengeresre, mely csupán 12 lóerővel, de 70 newtonméterrel nyújt többet elődjénél. Az így kapott 192 lóerő és 320 newtonméter a 0–100-as sprintben 0,2 másodperc mínuszt (6,7 s), a végsebesség tekintetében 7 kilométer per óra pluszt jelent (236 km/h). Ami talán még ennél is fontosabb a sportos lelkületűek számára, az a hatfokozatú manuális váltó megjelenése az eddig kizárólagos dupla kuplungos DSG automata mellett.
A Polo GTI-vel körülbelül két hét múlva, Párizsban találkozhatunk majd először.