Ennek örömére pedig a gyáriak meg is osztottak néhány információt és egy képgalériát a mini terepesről. A Fiat tulajdonában lévő Jeepnek egyébként ez lesz az első modellje, mely Olaszországban készül, és globális útra indul, hiszen több mint 100 országban lesz majd kapható. Nem csak ebben jár élen az újdonság, hiszen a Fiat 500L alapjaira épülő – és a hamarosan bemutatkozó 500X testvérének tekinthető – Renegade saját kategóriájában elsőként léphet színre kilencgangos automataváltóval. A négyzetes formákkal és jellegzetes jeepes részletekkel megáldott apróság még 2014-ben piacra kerül Európában, méghozzá négy felszereltségi szinttel.
A Sport, a Longitude, a Limited és a Trailhawk mellett – melyek közül némelyik már ismerős lehet az eredetileg amerikai gyártó kínálatából – a bevezetés időszakában egy különleges, Opening Edition csomaggal is kérhetik majd a vásárlók, melynek sajátosságai között biztosan lesz néhány olyan extra, amely a többi változathoz nem érhető el. A belül némi formai és minőségi változtatásoktól eltekintve egyértelműen a Fiat 500L-re hajazó tereptörpe erőforrásai is értelemszerűen az olaszoktól érkeznek. Benzines fronton három választási lehetőségünk lesz: a leggyengébb E.torQ motor is 120 lóerőt présel ki magából, míg a Multiair 2 szerkezet két teljesítményszinten, 140 és 170 lóerős változatban lesz kapható. Aki pedig dízelmotorral szerelt Renegade-re vágyik, annak a Multijet II 120 és 170 lóerős verziója áll rendelkezésre.
A sebességváltást pedig kétféle manuális, egy DDCT (dupla szárazkuplungos automata), valamint egy bolygóműves automata egyike végzi, a motorváltozattól és a vásárlói igényektől függően. A Jeep természetesen legkisebb modelljével is hű maradt hagyományaihoz, így a jó terepképességek érdekében kétféle összkerékhajtás közül is választhatunk: a Jeep Active Drive és a Jeep Active Drive Low közül. Mindkettő könnyedén képes leválasztani a hátsó tengelyt a hajtásból, így alkalmazkodva a hétköznapibb körülményekhez. A terepezés így nagy valószínűséggel a legkisebb Jeep esetében is élményszámba mehet, melyről az összkerékhajtások mellé alapáron járó Selec-Terrain kapcsoló is gondoskodik.