Új formanyelv és zászlóshajó: jön az Audi A9

A gyártó háza tájáról már a következő, Los Angeles-i rendezvény újdonságairól érkeznek hírek.

Kenéz Tibor
2014. 09. 23. 16:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A novemberben esedékes amerikai autószalonra érkező négyajtós kupéval nemcsak a formai irányvonalat, hanem a következő zászlóshajójukat is előre vetítik az ingolstadtiak. Az egyelőre hivatalos név nélkül készülő koncepcióautó egyelőre még fejlesztés alatt áll. A tanulmány legfontosabb feladata a jövő Audijainak formavilágát hivatott bemutatni, melyet az A1-től egészen a jövőre bemutatkozó vadonatúj Q7-ig minden modell megkap majd – emögött az új főtervező, Marc Lichte áll.

Az A9-es sorozatgyártású verzióját 2017-re ígérik. A paletta tetejére pozicionált négykerekű olyan ellenfelekkel száll majd harcba, mint a Porsche Panamera vagy az Aston Martin Rapide. Az MLB platformra épülő típus egyébként a következő generációs A8-as közvetlen testvére lesz, amiről az egymás melletti, neckarsulmi gyártás is árulkodik.

Az újdonságnál természetesen alumínium vázszerkezetet és karbonelemeket alkalmaznak. A cél az, hogy a tömeg ne haladja meg jelentősen jelentősen a kisebb testvérét – A7 alapverziója 1,66 tonnát nyom. Arról egyelőre titkolóznak a gyáriak, hogy milyen hajtáslánc kerül majd a koncepcióautóba. Ez nem véletlen, hiszen elmondásuk szerint a tanulmányban bemutatkozó erőforrás fontos részét képezi majd a szériagyártású változatnak is, mely első- és összkerékhajtású változatban lesz majd elérhető, akárcsak az A8.

Mindenesetre az egy-két újonnan megjelenő szerkezet mellett benzinmotorokból a már ismert 3,0 literes V6-os és 4,0 literes V8-as dupla turbós egységeket találhatjuk majd – melyek közül utóbbi szolgáltathatja a modell 600 lóerő körüli csúcsteljesítményét. Dízelek terén szintén a már használatos 3,0 literes dupla turbós V6-os, valamint egy új, ugyancsak két lélegeztetővel ellátott 4,0 literes V8-as állhat majd a vásárlók rendelkezésére. Két konnektorról tölthető hibrid változat is tervben van, melyek közül az egyik dízel, a másik benzines erőforrást használ az elektromotor mellett. Ezek elsőként a jövőre érkező Q7-ben mutatkozhatnak be.

Az A9-est előrevetítő, új vonalú tanulmány külsejéről egyelőre nem sok szó esett. Az öt méternél hosszabbra nyúló négykerekű legmarkánsabb részlete az újragondolt Single Frame hűtőrács lehet, melyet lézeres fényszórókkal és igencsak látványos vonalakkal egészíthetnek ki. Egy közeli forrás szerint az új formanyelv a jelenlegi vonalakból indul ki, ám teljesen új szintre emeli őket. Belül szintén új irányba indulnának a tervezők, melynek egyik fő pontja a TT-ben bevezetett teljesen digitális műszerfal lesz.

A tanulmányautó tehát novemberben mutatkozik be Los Angelesben, ahol óriási várakozások övezhetik a mostanra sokak által kissé unalmassá vált Audi-formanyelv megújulását, az új hajtásláncokról nem is beszélve.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.