Új szívvel – bemutatkozott az új Ford S-Max

A párizsi autószalon hajrájában hivatalosan is bemutatkozott a tanulmányként már megszellőztetett új S-Max.

Szabó Péter
2014. 09. 18. 15:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A márka aktuális formajegyeit tökéletesen vegyíti az előd nyújtott jellegű megjelenésével az új generáció, amelynek profilja jóformán alig változott. Az új, trapéz alakú hűtőrács a típus leginkább hangsúlyos pontja. Belül a hét üléssel is elérhető modell néhány újdonságot is hoz a szegmensbe: felár ellenében a második és a harmadik üléssor is elektromosan dönthető lesz, a csomagtérfedelet pedig az elektromos. kulcs nélküli rendszernek köszönhetően láblendítéssel is ki lehet nyitni, ha éppen a kezünk tele lenne csomagokkal. Az elektromosan állítható kormányoszlop vagy a szellőztethető, masszírozós fotelek a nagyobb kategóriák felé sodorják az S-Maxot, hogy aztán ezek a törekvések a később érkező, luxussal bőven megkent Vignale modell formájában tetőzzenek.

A hivatalos információval meglehetősen szűkmarkúan bánt a gyártó, de a motortér nagy meglepetését így is elárulták. Az 1.5 EcoBoost erőforrás a későbbiekben a márka összes többi modelljéhez elérhető lesz, leváltva a lelkes 1,6 literes turbómotort. Az újdonság itt 160 lóerővel lesz elérhető, hatfokozatú kézi vagy dupla kuplungos automata váltóval. A többi adatra várnunk kell, de nem nehéz sejteni, hogy a 240 Nm nyomaték enyhén, a hatékonyság pedig nagyobb mértékben hivatott fokozódni. A korábbi generációban 7 literes vegyes átlagadattal dolgozó elődmotorhoz képest akár egy literrel is kevesebbet fogyaszthat az új egység.

A benzines kínálat még izgalmasabb darabját adja a változatlan formában átkerülő kétliteres, 240 lóerős turbómotor, míg a dízeleknél egyetlen kétliteres erőforrással megoldották a palettát: az átdolgozott TDCi 120, 150 és 180 lóerővel is elérhető lesz. További újdonságként az egyterűhöz immár összkerékhajtást is kérhetünk. A hivatalos premier a két hét múlva kezdődő párizsi autószalonon esedékes, ahonnan még több hivatalos adattal érkezünk. Sietni nem kell, ugyanis a márka jelenlegi tempóját követve a típus várhatóan 2015 nyarán kerül csak a kereskedésekbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.