Sportmodellen dolgozik a Hyundai N részlege

Mint azt tudjuk, a Hyundai a száműzött Genesis Coupé óta bizony valódi sportautó nélkül maradt.

Kenéz Tibor
2014. 10. 23. 16:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minderről a márka európai vezetője, Allan Rushford beszélt – aki egyébként éppen most hagyja el a márkát a Nissan kedvéért. A szakember elárulta, hogy az időzítés nem is lehetne jobb egy sportmodell megalkotásához, de semmiképpen sem a Coupét szeretnék újraéleszteni.  Persze azt is hozzátette gyorsan, hogy egy hasonló rétegmodell esetében nehéz olyan autót alkotni, amelyet hosszú távon is fenn tud tartani a márka.

„Az olyan autók, mint az Audi TT, hatalmas keresletet generálnak megjelenésükkor, azonban ez a nagy érdeklődés a modell öregedésével bizony hamar alábbhagy” – mondta Rushford úr. „Ez egy demográfiailag is megmagyarázható jelenség: akiket eddig érdekelt a régi kupé, azok mostanra már nem ugyanarra vágynak” – fogalmazott egyértelműen, ám elég pesszimistán a szakember. Mindezek ellenére a koreaiak számára kézenfekvő lenne egy olyan sportkupé megalkotása, mely globális modell lehetne a palettájukon. A Hyundai részvétele a rali-világbajnokságon és különböző motorsport sorozatokban megfelelő táptalajt biztosít egy új típusnak, sőt már-már elvárhatóvá teszi az érkezését.

A márka legújabb terve, az N sportrészleg megalkotása is ebbe az irányba mutat, mely a meglévő modellek felpaprikázása mellett segédkezhetne az új autók tervezésében is. Az inspiráció már megvan az újdonság megalkotásához, hiszen bár egyértelműen kijelentette a gyártó, hogy a PassoCorto koncepcióból nem lesz szériagyártású autó, ihletet azért meríthetnek az IED stúdió által megrajzolt, 1,6 literes, 264 lóerős tanulmányból. Bár ez az autó nagy valószínűséggel túlzottan sportos lehet a dél-koreai gyártó számára, kiindulópontként egyáltalán nem elvetendő, ráadásul erőforrása is szériagyártásba kerülhetne.

A sportautó nagyszabású tervei mellett egyébként egy kis crossover megalkotásán is munkálkodik a gyártó, mely két éven belül érkezhet meg, méghozzá annak a tervnek a keretein belül, mely szerint 22 új modellt indítanak 2017-ig. A mindössze kétéves ciklus alatt nehéz elképzelni ezt a hatalmas megújulást, ugyanakkor a kifejezetten dinamikusan növekvő márkát ismerve semmi sem lehetetlen. Abban mindenesetre szinte biztosak vagyunk, hogy a vásárlói igények felmérése céljából hamarosan előhozakodik a Hyundai egy sportos tanulmányautóval – kíváncsian várjuk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.