Bár az olaszok nemrég mutatták be vadonatúj kis crossoverüket, a jól sikerült 500X-et, a konkurensekhez képest így is tetemes a hátrányuk, amit jól mutat a sokadszorra is csak frissített Punto, a Bravo vagy éppen a Linea helyzete is. Úgy tűnik, hogy a vezetés megelégelte ezt a helyzetet, és egy közel 250 milliárd forintos befektetéssel újítaná meg kompakt palettáját.
A hatalmas összeget a – hazánkban egyébként már nem is kapható – ötajtós Bravo, a szedán Linea és az anno Stilo MultiWagonként ismert, majd a generációváltáskor Cromára keresztelt kombi utódlására szánják, ami örvendetes lépés a FIAT-tól, tekintve, hogy mindegyik modell bőven megérett már a váltásra. A 2016-tól érkező újdonságok a Törökországban található üzemben készülnek majd, és a gyáriak optimista becslései szerint a szedánból 580 ezer (130 milliárdos befektetéssel), míg az ötajtósból és a puttonyosból összesen 700 ezer példány (120 milliárdból) készül majd.
A beruházást még idén megkezdik a gyáriak, míg a tervezett darabszámokat 2016 és 2023 között próbálják meg elérni – ami éppen egy modellciklusnak felel meg – leginkább az európai piacokon. Mindhárom típus, akárcsak az 500X, az 500L platformjára épül majd, míg az összeszerelésük Bursában folyik majd, ahol a jelenlegi Linea, Doblo és Fiorino mellett a Peugeot Bipper, az Opel Combo és a Citroën Nemo gyártása is helyet kap.
A jelenlegi Bravo gyártását egyébként megszüntették az olaszok hazai, cassinói gyárukban, így ezentúl csak Brazíliában készül majd a kompakt. Természetesen a Puntóról sem feledkeztek meg a FIAT-nál. A kisautó vadonatúj generációja szintén 2016 környékén érkezhet majd, az 500-as családba olvasztva. Arról egyébként nincs információnk, hogy a fent említett kompakt modellek megőrzik-e függetlenségüket, vagy őket is valamilyen módon a divatos kisautó égisze alá rendelik majd. Mindenesetre az biztos, hogy a FIAT-ra ráfér a megújulás, és kíváncsian várjuk, hogy miként tud majd visszatérni a gyártó a kompakt kategóriába.