Az újdonság az Opel legolcsóbb modellje lehet a kínálatban, hiszen a divatos minik kategóriájában játszó Adam és a kisautók szegmensében kardoskodó Corsa alá lövik be a gyáriak, ami 3 millió alatti árcédulát jelenthet, miközben méreteit tekintve a két típus között fog elhelyezkedni. Arra azért hiába számítunk, hogy a Dacia Sandero szintjén megkapjuk a németek autóját, ugyanakkor számos vásárlót így is elcsábíthat a románoktól, hiszen sokak szemében a villámosok nagyobb presztízzsel rendelkeznek, ami számukra megér némi felárat.
Ugyan továbbra is csak egyetlen gyári kép áll rendelkezésünkre a Karlról, a lesifotósoknak már sikerült lencsevégre kapni az újdonságot. Habár az autó teljes felületén álcázást visel, így is megállapíthatjuk, hogy a mérnökök formailag igyekeztek a testvérek képére szabni a négykerekűt. Ez szemből sikerült is valamelyest, noha első ránézésre inkább az előző generációs Corsa képe jelenhet meg előttünk. Hátul teljesen új, az Opeltől eddig ismeretlen vonalakkal találkozhatunk, ami nagy valószínűséggel a következő generációs – és Európában már nem kapható – Chevrolet Sparkkal közös alapoknak köszönhető. A magasabb felépítés és a meredeken emelkedő övvonal is ennek a számlájára írható.
A jellegében leginkább az Agila utódjának tekinthető Karl motorterében az Adamból és a Corsából ismerős szerkezetekkel találkozhatunk majd. Ez azt jelenti, hogy benzinesek terén a régebbi 1,2 (70 LE) és 1,4 literes (75 vagy 90 LE) erőforrások mellett a Szentgotthárdon készülő 1,0 literes turbós is bekerülhet az autóba, nagy valószínűséggel mind 90, mind pedig 115 lóerős verzióban. Utóbbi minden bizonnyal a kínálat csúcsát jelentheti majd az újdonság tekintetében. A dízelmotorok az Adamhoz hasonlóan kimaradhatnak a Karl palettájáról, ám ha mégis úgy döntenek a gyáriak, hogy kínálnának hozzá öngyulladóst, úgy minden bizonnyal a Corsából ismert 1.3 CDTI kerülhet a lemezek alá.
A Chevrolet kivonulásával nagyobb teret kapó Opel a jövőben több „olcsósított” modellel is készülhet vásárlóinak. Erről Karl-Thomas Neumann, a cég vezére beszélt, amikor elárulta, a GM egy kompakt crossover megalkotásának lehetőségét is vizsgálja, mely a Karl mellé szállna be az olcsóbb kategóriában, méghozzá a következő generációs Meriva alapjaira építkezve. Az mindenesetre biztos, hogy jövő tavasszal fény derül a Karl minden titkára, mely a gyáriak elmondása szerint a modern, mindennapi életre lett tervezve, miközben megőrzi az elődök letisztult vonalait, tartósságát és praktikumát. Kíváncsian várjuk, hogy a Dacia által tökélyre fejlesztett költséghatékonyságot az Opelnek hogyan sikerül megoldania.