Önálló hibridet mutathat be két éven belül a Kia

A Kia és a Hyundai kéz a kézben ér el egyre nagyobb sikereket, jöhet a hibrid modell is a kínálatba.

Kenéz Tibor
2014. 11. 05. 7:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két márka háza tájáról felváltva érkező hírek tengerében ezúttal a Kia a soros, mely egy dedikált hibrid modell elkészítésén dolgozik, méghozzá a Toyota Prius ellenében. A dél-koreai gyártó hivatalosan is megerősítette, hogy a belső berkekben csak DE nevet viselő modell egy számára elkészített platformon érkezik, méghozzá egy új generációs hibrid rendszerrel, melyben egy 1,6 literes benzines és egy elektromos erőforrás házassága adja majd a hajtóerőt. Pontos adatokkal egyelőre nem szolgált a Kia, de annyi biztos, hogy elsőként egy sima hibrid megoldással találkozhatunk majd, melyet a későbbiekben követ egy nagyobb akkucsomaggal érkező, konnektorról tölthető variáns is.

Az újdonság hossza valamivel meghaladhatja majd a 4,3 métert, így hajszálnyival a kompakt kategória fölé lesz pozicionálva. Az egyelőre csak DE néven ismert újdonság formailag leginkább a kisebb crossoverekre hajazhat, behódolva ezzel napjaink uralkodó divatjának. A globális piacra szánt típusnak két fontos feladatot is szán a Kia: az egyik, hogy segítenie kell a márka szén-dioxid-kibocsátási átlagát 95 g/kg-ra mérsékelni, a másik pedig a Toyota Prius piaci részesedésének csökkentése – és ezzel együtt természetesen a dél-koreaiak eladásainak növelése.

A kizárólag hibridként készülő autókkal ellentétben – mint a Prius, vagy a Honda Insight – a Kia villanyos autója sokkal kevésbé különc, az arculatba jobban illeszkedő formatervet kaphat, aminek az előbb említett modellek érdekes formavilágát tekintve sokan örülhetnek majd. Persze néhány aerodinamikai trükköt azért a dél-koreaiak is alkalmaznak majd. Az utastér sem tér el majd gyökeresen a gyártó többi modelljétől: a 2015-ben bemutatkozó új generációs Optima stílusát örökli majd, mely a Volkswagenekre hajazó, letisztult formákból és minőségi anyagokból építkező megoldás lesz.

A gyáriak természetesen alapos piackutatások után ugrottak bele a fejlesztésbe, ugyanis azt tapasztalták, hogy nagy kereslet mutatkozna a dedikált hibrid modellekre, ha azok a fentebb említett típusoknál visszafogottabb formában kerülnének piacra – még ha ez hajszálnyival magasabb fogyasztást is eredményez. Az átlagosabb külsejű DE tehát egy jól megalapozott terv alapján készül, aminek alapja a hagyományosabb külső és a modern, hibrid hajtáslánc.

A márka vezetéséből érkező források szerint az Egyesült Királyságban végzett piackutatás szerint kedvező fogadtatásra várhat az újdonság, melynek platformja fontos szerepet játszik majd a Kia jövőjében, köszönhetően kettős küldetésének a downsizing és az alternatív hajtásláncok terén. Ezek az alapok ugyanis az elkövetkező időkben több új karosszériaváltozat megalkotásához is remek táptalajként szolgálnak majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.