A Jaguar sem szeretett volna kimaradni a sorból, így az általunk is igazi élményautóként aposztrofált F-Type is bemutatkozik ilyen hajtáslánccal. Az újdonság a Los Angeles-i Autószalonon mutatja meg magát elsőként, s a külső tekintetében sok újdonságot nem fedezhetünk majd fel rajta. Az összkerékhajtásnak természetesen megvannak a maga előnyei és hátrányai is. A legerősebb, 550 lóerős F-Type R Coupe például két tizedet javítva eddigi 100-as sprintjén, már 3,9 másodperc alatt képes a bűvös határra katapultálni magát, míg a végsebesség továbbra is 300 km/h-ra maradt.
Az tehát biztos, hogy a némi súlynövekedés ellenére a négy hajtott kerék bizonyos tempóig képes hatékonyabban hasznosítani a hatalmas erőt, azonban sajnos azt is biztosra vehetjük, hogy ez a változat élményben is kevesebbet nyújt majd hátsókerekes társánál – persze azért így is nagy mókára számíthatnak a jövőbeli tulajdonosok. Az összkerékhajtás egyébként nem csak a legerősebb verzió sajátja lesz, hiszen a gyengébb erőforrásokkal szerelt F-Type-ok is megkaphatják, ahogyan a nyitott tetejű példányok is.
A Jaguar egyébként nem csak újdonságát mutatja be büszkén a tengerentúlon, hanem a British World Land Speed Record Team-mel kötött együttműködéséről is szó esik majd, amelynek keretein belül szeretnének segédkezni az eddigi 1227 km/h-s világcsúcs megdöntésében. A Bloodhound névre keresztelt szuperszonikus jármű elkészítésében nem közvetlenül, mint inkább anyagi támogatással segít majd a brit gyártó.
Visszatérve az F-Type-ra, a Jaguar egyik igazgatója, Ian Hoban így fogalmazott az autóval kapcsolatban: „az összkerékhajtású F-Type-pal az a célunk, hogy a hátsókerékhajtású változat élménydús karakterét megőrizve fokozzuk az autó dinamikáját. Az eredmény pedig egy kiválóan irányítható, teljesítményét a végletekig kihasználó, villámgyors négykerekű lett, mely legyen szó akármilyen időjárási körülményről vagy útviszonyról, képes megállni a helyét.” A számok alapján ebben sikerrel jártak a gyáriak, azonban végső ítéletet csak az első próbák után fogalmazhatunk meg - addig is nézzük meg videón, hogy mire képes az újdonság.
Az immár igencsak tetemesre növekedett F-Type család egyébként a jövőben még tovább hízhat, hiszen az angolok nem zárkóztak el egy esetleges négyhengeres erőforrás beszerelésétől sem, mely az új Ingenium motorcsaládból kerülne ki. Emellett az eddig kizárólag automataváltóval elérhető sportautó a sokak által még mindig az élmények garanciájaként emlegetett manuális szerkezettel is készülhet a későbbiekben.