Puhább lesz az európai Ford Mustang

A Ford Mustang új generációja jövőre Európába érkezik.

Szabó Péter
2014. 11. 04. 17:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nagy kérdés, hogy mennyiben fog különbözni az itteni modell az amerikai testvérétől. A legfrissebb hírek szerint egészen sokban. A 2015 első negyedévében érkező Mustang áthangolt futóművet kap az európai kontinensre. Még sportosabb lesz – gondolhatnánk a hagyományos tendenciákat és vásárlói igényeket figyelembe véve, azonban ezúttal ezzel távol lennénk az igazságtól. A módosítások középpontjában ugyanis a még kulturáltabb viselkedés áll majd, amivel a gyáriak igyekeznek igazolni a különböző adók miatt magasabbra szökő árat.

A módosításokat egyébként az előzetes újságírói tesztek hatására viszi véghez a Ford, a külföldi kollégák ugyanis meglehetősen kifogásolták a négykerekű alacsony sebességű rugózását. „Amint elkezdjük az alacsony sebességű rugózást módosítgatni, a jármű menettulajdonságait negatívan befolyásolhatjuk, de még így is van néhány dolog, amit megtehetünk az ügy érdekében” – nyilatkozta Raj Nair, a globális fejlesztések vezetője.

A hatodik generációs Mustang az első, amely elérhető lesz az európai kontinensen, és ugyancsak az első a sorozat történelmében, amely független hátsó futóművet kap. Az első amerikai teszteken ennek ellenére nem teljesít jobban a modell, mint a meglehetősen felnőttes és mégis izgalmas képességeket felmutató Chevrolet Camaro. Mire ideér, ez a fejlesztések hatására is sokat változhat. Egy biztos: erőben nem lesz hiány. Erről egy 2,3 literes, turbós, négyhengeres alapmotor (309 lóerő, 406 Nm) és egy ötliteres V8-as szívó erőforrás (426 lóerő, 528 Nm) gondoskodhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.