Valljuk be, van hely az elérhetőbb árú újdonságnak, mivel a kedvezőbb McLaren szuperautó is 80-100 millió forintot emel ki vásárlójuk zsebéből. A Sports Series néven futó újdonság viszont elérhetőbb árazásával a Porsche 911 Turbónak és a Mercedes-AMG GT-nek próbál majd konkurenciát teremteni.
A minél sikeresebb szereplés érdekében a nagytestvérek középmotoros kialakítása és szénszálas karosszériája ezúttal is megmarad, sőt, a 3,8 literes V8-as is jelen lesz, ám ezúttal 450-500 lóerő közötti teljesítmény leadására lesz képes. A könnyű súly és a lelkes turbómotor együttese kimondottan parázs menetteljesítményekről fog gondoskodni, amire szüksége is lesz a brit újdonságnak, ugyanis meglehetősen erős mezőnybe érkezik.
Gyári videó is érkezett az újdonságról, amely a részletekbe történő beavatás helyett inkább a fekete hattyú felfedezéséről értekezik. Sokáig azt hitték az emberek, hogy a hattyúk fehérek, ám a fekete hattyú felfedezésével bebizonyosodott, hogy a dolgok nem mindig olyanok, ahogyan látjuk őket. Ez pedig azóta szimbólummá vált, bizonyítva, hogy sokszor a fordított gondolkodás visz nagy eredményhez. Ez éltette a McLarent az elmúlt 50 évben és ezúttal is ehhez fordulnak majd.
A végeredményt kíváncsian várjuk. A nagyközönség előtti premier pontos dátumáról sem kell találgatni: először 2015 szeptember 17-én, a frankfurti autószalonon lesz megtekinthető az újdonság.