Természetesen az A3-ról van szó, pontosabban annak RS3 sportverziójáról. Az elődhöz hasonlóan az új RS3 is öt ajtóval, vagyis Sportback karosszériával érkezik, és arról egyelőre nem szól a fáma, hogy a széria többi tagja (vagy legalább a győri szedán, esetleg a kabrió) vajon megkapja-e az RS részleg kezelőkúráját. Az új RS3 minden porcikája az agresszivitást és a nagy teljesítményt hirdeti: bárhonnan is nézzük, mélyre húzott lökhárítókkal, illetve kötényekkel találkozunk, s a hűtőrácson a kis RS3 embléma alatt sokat mondó, hangsúlyos Quattro felirat hirdeti az összkerékhajtást.
Hátul, ahogy azt az RS típusoknál megszokhattuk, oldalanként egy-egy hatalmas ovális kipufogóvéggel találkozhatunk, de a méretes diffúzor is sok mindent elárul. A 19 colos kerekek szériában járnak az autóhoz. Belül is igyekeztek a tervezők sportos és egyedi hangulatot csempészni, de inkább nézzünk be a lemezek alá, ott lapul a lényeg! A motorháztető alatt ugyanis nem kevesebb, mint 367 fújtató ló vár a gázpedál indító szavára, a 465 Nm-es csúcsnyomaték pedig szintén több mint meggyőző. A Mercedes közel ekkora teljesítményt (360 lóerőt és 450 Nm-t) egy négyhengeres, kétliteres motorból csalogatott elő 45 AMG jelzésű kompakt sportmodelljei esetében, de az ingolstadtiak nem bízták a véletlenre az erőt, így nagyobb szívet választottak.
Gyakorlatilag az előző RS3 feltöltött 2,5 literes szívének továbbfejlesztett változatáról van szó, ami egyszerre lett izmosabb és takarékosabb. Az öthengeres egység ráadásul nemcsak erőben, de a hang tekintetében is remek választás: padlógázra hátborzongató szólamokat énekel. Az erőt szériában egy hétsebességes duplakuplungos automataváltó továbbítja a Quattro összkerékhajtáshoz, az eredmény pedig magáért beszél: a 4,3 szekundumos 0–100 km/h-s sprintidő nem is olyan rég csak a szuperautók privilégiuma volt, a végsebesség pedig a szokásos 250 km/h helyett opcionálisan 280 km/h is lehet.
A gyári vegyes átlagfogyasztás 8,1 l/100 km, azonban le a kalappal azok előtt, akik ezzel az autóval átlagban 10 liter alatt képesek lesznek eljárni. Az óriási teljesítményhez természetesen komoly futómű és fékrendszer dukál, s a siker érdekében a nyomtávot is kiszélesítették a mérnökök. A kormánymű jóval közvetlenebb az egyszerűbb testvérekével összehasonlítva, s sokkal kevesebbet kell majd kopptól koppig forgatni a kormánykeréken – persze ezzel lényegesen nagyobb fordulókör is jár. A vásárlók az adaptív csillapítás mellett karbon-kerámia fékeket is rendelhetnek az újdonsághoz. Az RS3 Sportback második generációja a hírek szerint márciusban lép piacra, az első kiszállítások pedig jövő nyárra várhatóak – a vételárról nincsenek információink, de 15 millió forint körüli belépővel számolhatunk.