A hétcolos érintőképernyővel operáló újdonság legnagyobb erőssége természetesen a manapság már az egyik legfontosabb tulajdonságnak mondható okostelefonos kapcsolódás. Habár beépített navigációval és CD-lejátszóval nem rendelkezik a vadonatúj rendszer, erre nem is igazán lesz szükség, hiszen az Apple CarPlayjel, valamint az Android Autóval is kompatibilis, ami mindezeket könnyedén képes kiváltani.
Az Apple iOS, valamint a többi gyártó körében leginkább elterjedt Android operációs rendszerrel rendelkező okostelefonokat könnyedén tudjuk majd USB-porton keresztül csatlakoztatni az autóhoz, hogy aztán az előbb említett programok segítségével azok szinte egybeolvadjanak egymással. Mindez azt jelenti, hogy a mobilunkon található névjegyeinket, zenéinket, képeinket, üzeneteinket és applikációinkat mind-mind elérhetjük négykerekű barátunk központi rendszerén keresztül – nem is beszélve a navigációról, mely így kiváltja a beépített megoldást.
A gyáriak szerint verhetetlen rendszer 2016-tól kerül majd be az autóikba, és elmondásuk szerint rövid időn belül a legtöbb Hyundai már ezzel a megoldással kerül majd piacra. Ráadásul úgy tűnik, hogy a belépő szintű modelljeikhez is elérhetővé teszik majd az új központi rendszert, hiszen szeretnének a legjobbak lenni a multimédiás összeköttetés és a felhasználói élmények terén is.