Beszállás – Volvo V40 T2 teszt

Jelenleg ez a legkedvezőbb módja annak, hogy Magyarországon új Volvóba ülhessünk.

A Volvo V40 már több ízben bizonyította nálunk a rátermettségét, nem utolsó sorban nagy összehasonlítónkban is, ahol 3-4 konkurense között is a legkiegyensúlyozottabb eredménnyel tudott érvényesülni.  A beszálló verzió eddig azonban kimaradt a tesztelt modellek listájáról, a hiányt pedig pótoljuk. Meglehetősen érdekes a legolcsóbb új Volvo helyzete. Bár papíron mindössze 120 lóerőt szorít ki 1,6 literes lökettérfogatból, mindezt egy turbóval teszi. Bizony, a 6 millió forint alatti alapártól elérhető T2 modelljelzés ugyanazt az erőforrást takarja, amely 180 lóerővel sportos hangulatról is gondoskodni tud.

A T3-T4 (150 vs. 180 lóerő) viszonylatban valós különbségeket nem rögzítettünk, ám ezúttal kifejezetten jól sikerült a lefojtás, ténylegesen alapverzióhoz méltó menetteljesítményekről beszélünk, ám ez közel sem jelent óriási megvonást. Egyrészt a nem éppen kihegyezett működés jó ómen (sok gyártónál a szívó 1,6-os motor is erősebb), a kisnyomású turbó jelenléte pedig az alsó fordulatszám-tartományba is valamennyi életet varázsol, a csúcsteljesítményt pedig nem egyetlen ponton, hanem egy teljes fennsíkon elérhetővé teszi. Ennek eredményeképpen nem kell kiforgatnunk a motort ahhoz, hogy a közlekedés ritmusát tarthassuk, melynek kimondottan kulturált és csendes működés az eredménye.

Ha viszont ki kell használnunk a teljesítményt, még az egyébként jól kapcsolható, finoman működő hatfokozatú kézi váltóhoz is viszonylag ritkán kell nyúlnunk. Viszonylag – hangsúlyozzuk, irreális elvárásaink viszont ne legyen, a 120 lóerős teljesítmény és a 240 Nm-es forgatónyomaték reális képet fest az erőforrásról. Ha menni kell, a teljesítményplatót kihasználva könnyedén tarthatjuk a 10 másodperc körüli gyorsulást. A 9,9 szekundumos gyári adatot nekünk sikerült 9,7 másodpercre leszorítanunk, amely a mérlegelve, vezetővel 1,5 tonna feletti tömeg tekintetében nem is rossz eredmény. Aki ennél többre vágyik és sportos ambíciókat dédelget, annak hamisítatlan prémium felárat kell fizetnie a 150 lóerős lépcsőért: 470 ezer forintot.

Igaz, a benzinkútnál ez nem követel nagyobb áldozatot – a különböző hangolású erőforrások teljesen megegyező váltóáttétele miatt is ugyanolyan fogyasztást mértünk. A normakör szerinti 5,3 literes átlagra nem lehet panasz, különösen, hogy nehezebb jobb lábbal sem ugrik hatalmasat az étvágy. Az autópályás 130-as tempót kihasználva 6,6 literes fogyasztást regisztráltunk és városban, a nagyobb dugókat elkerülve szintén ilyen értékekkel számolhatunk. Országúton közlekedve a 4,5 l/100 km-t is megcélozhatjuk.

A hatmillió forint alatti alapár a prémium státuszt tekintve rózsásan hangzik, amely képet a valóság is megerősíti. A jóért bizony ezúttal is fizetnünk kell, amelyet itt a közel sem teljes alapfelszereltség feljebb srófolása jelenti. Normafelszereltségünk 7,9 milliós árcédulát ad ki, ami még szintén nem mutatja meg a teljes valóságot, a tesztautónkon lévő Ocean Race felszereltségi szint ugyanis egyben kedvezményes extrákat is jelent. Ennek következtében aztán a bőségesebb felszereltséggel, bőrkárpitozással és egyedi hangulattal megspékelt tesztautónkért 8,28 millió forint esedékes, amely szinte minden igényt kielégít és hamisítatlan prémium hangulatot áraszt. Az összkép egyedül navigációval és az ügyes vezetési segédrendszerekkel lehetne teljesebb – ebben a tekintetben mindenkinek magának kell meghoznia a döntést.

A digitális műszercsoport háromféle kijelzést tud. Kézi váltónál a hangsúlyos fordulatszámmérő miatt a sport beállítás a jó, kár, hogy ehhez meg kell barátkoznunk a vörös háttérrel. A Volvo sport kék jobban mutatna. A V40 erősségei és gyengeségei nem változtak. A svédek büszkesége nem csak dögös és igazán innovatív, de motorja úgy az egyik legtakarékosabb, hogy közben a legerősebb, a szűk hátsó helykínálatot és a kis csomagtartót leszámítva utasterének csendessége, komfortja  és praktikuma nagyautós, remek ár-érték arányával pedig szintén kiemelkedik a mezőnyből. Mint korábbi V40 összehasonlítónkban már rámutattunk, a mindent akarás sem feltétlenül jó út, a 8,3 milliós tesztautó pedig érett, egységes képet mutatott, igaz, a sportosabb vezetőknek meg kell fontolniuk az érezhetően izmosabb, de jóval drágább verziókat.

Ami a konkurenseket illeti, a V40 az átlagár alatt helyezkedik el. Az Audi A3 hasonló felszereltséggel normaszintünkön körülbelül ugyanannyiért elérhető, a Mercedes A-osztály és a Lexus CT200h viszont milliós tétellel drágább, igaz, felszereltségük és/vagy garanciális szolgáltatásaik is bőségesebbek valamivel. A vitorlázóknak különösen imponáló Ocean Race felszereltségi szintet mindenkinek érdemes lehet választania, az ugyanis elérhetőbbé tesz számos extrát, ezt kihasználva viszont a V40 árelőnnyel állhat fel a kategória legjobbjai közé.