Hidrogénhajtású i5-ről is hallhattunk már, a legfrissebb hírek szerint pedig i7 néven érkezhet a Tesla Model S konnektoros ellenfele. Az 5-ös és 7-es BMW alapjait kapná meg a különböző források által emlegetett újdonság. A részleteket hivatalos források még nem erősítették meg, így az i7 elnevezés és a 2018-as premier is bizonytalan. A legtöbben összkerékhajtást emlegetnek, melyet elöl és hátul egyaránt elektromotorok valósítanának meg, a hibrid hajtást pedig ezúttal hatótávnövelő aggregát szerepet viselő benzinmotorral oldanák meg az illetékesek.
Az elektromos hatótáv a tervek szerint 130 kilométer körül alakul majd, a teljes hatótáv pedig 500 kilométer fölé emelkedhet a benzintank alapos megtöltése esetén. Teljesítményből vélhetően nem lesz hiány, mint ahogy luxusból sem, amelyet az alsó hangon 25 milliós árcédula is igazol. Bővebb információra még akár éveket is várhatunk, de a BMW-t ismerve az i márka nem marad sokáig újdonság nélkül – meg lennénk lepve, ha a jövő év komolyabb újdonság, például egy tanulmány nélkül telne el.