Teljesen megújult 2015-re a Porsche 919 Hybrid

Miközben a Porsche személyautó-eladásai továbbra is jól teljesítenek, a versenyrészleg sem ül tétlenül.

Szabó Péter
2014. 12. 17. 17:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A részletekről nem sokat árult el a Porsche, de a „jelentősen továbbfejlődött” megjelölés sokat ígér, miközben hivatalos források alátámasztották, hogy az optimalizálás jóformán minden részletre kiterjedt. Mivel hosszú távú versenyautóról van szó, ez nem is feltétlenül a puszta gyorsaságban tetten érhető, mint inkább a megbízhatóság fokozásában, valamint a különböző pályák igényeinek megfelelő személyre szabhatóságban. A 2015-ös Hosszútávú Világbajnokság futamain való mérkőzések mellett a legtöbb figyelmet a 919 Hybrid versenyautó Le Mans-ban kapja majd.

A leghíresebb 24 órás verseny június közepén lesz, vagyis addig bőven érkezik vissza információ a módosítások megbízhatóságával kapcsolatban is. Egy biztos: a tavalyi problémák a győzelmi trófea elvesztésébe kerültek, így a fejlesztési szempontok között a tartósság első helyen szerepelt, hiszen az ilyen jellegű hibák marketing szempontból sem szerencsések. De mitől is olyan különleges a 919 Hybrid? Noha a tavalyi genfi autószalonon elsősorban a koncepcióké és a szériamodelleké a főszerep, természetesen a gyártók versenyautói sem maradhatnak el. Ennek megfelelően a Porsche standján is díszelgett a versenypálya aszfaltjára éhező gépcsoda, méghozzá a hosszútávú viadalokra készülő 919 Hybrid vonja magára a kósza tekinteteket.

Természetesen ezúttal is jóformán már minden információ rendelkezésre állt a premier előtt a zuffenhauseniek 870 kg-ot nyomó büszkeségével kapcsolatosan. A 919 Hybrid burkolata alatt egy V-elrendezésű, kompakt négyhengeres benzinmotor várja, hogy halálra kínozzák. Érdekesség, hogy az erőforrás teherviselő elem szerepét is betölti. A négyhengeres közvetlen befecskendezéses, turbófeltöltéses, és 9000 1/perces fordulatig él és kétliteres lökettérfogatából mintegy 500 lóerő körüli teljesítményt sajtoltak ki a német szakemberek.

A konkurenciához, azaz az Audihoz és a Toyotához hasonlóan ezúttal is hibrid rendszerről, tehát elektromos segítségről beszélünk. A versenyautó két energia-visszanyerő berendezéssel van ellátva: a különlegességet a kipufogógázok áramlását hasznosító szerkezet szolgáltatja, míg a második rendszer a 918 Spyderből ismerős. Utóbbi az első tengelyre épített generátor, amely a kinetikus energiát alakítja át elektromossággá. Ha a versenyzőnek szüksége van a rendszerben rejlő pluszra, akkor az első kerekeket hajtó villanymotor is beszáll.

Matthias Müller, a Porsche AG elnöke is méltatta az új versenyautót: „a 919 Hybrid a leggyorsabb mobil kutatólaboratóriumunk, és a legbonyolultabb versenyautó, amit a Porsche valaha épített”. A csapat egyik pilótája pedig nem más, mint Mark Webber, aki egyenesen a száguldó cirkuszból érkezett. Ahogy az alakulat, így ő is a győzelemre összpontosít, s nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy a testvérmárka Audi ellen is versenyezniük kell.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.