Az 1001 lóerős modell a Volkswagen veszteséges, de látványos szuperprojektjeként születhetett meg, azonban az értékesítés nem sikerült a lehető legjobban, hiszen még mindig van néhány eladó példány. A történethez persze hozzátartozik, hogy a gyártó eredeti tervei szerint kevesebb épült volna, a Bugatti összesen 300 darab Veyront kívánt értékesíteni az első időkben, azonban mindez a Grand Sport 2008-as megjelenésével megváltozott. Ekkor a Coupe gyártása befejeződött, azonban a Grand Sport és a Vitesse példányok még löktek egyet a Veyron szekerén. Wolfgang Dürheimer, a Bugatti vezére elmondta, hogy 442 szuperautó már elkészült, a jelenlegi tervek szerint a 450 darabos szériából fennmaradó 8 példány azonban még nem talált gazdára.
Mindez burkoltan azt is jelentheti egyben, hogy a franciaországi Molsheim mellett fekvő, egy autó megépítésére egy hét alatt képes gyártósor akár az utód érkezéséig munka nélkül maradhat. Ehhez persze az is szükséges feltétel, hogy az utolsó 8 példányt senki se akarja megvásárolni. A Chiron néven emlegetett utód fejlesztése miatt azonban közel sem ilyen veszélyes a helyzet. „Nem lesz holtidő, a következő generáció gyártására is fel kell készülnünk, megépíteni az első szériás példányokat és a prototípusokat” – tette hozzá Dürheimer.
Az utódnak pedig fel van adva a lecke, hiszen feladata nem kevesebb, mint kiérdemelni ismét a világ leggyorsabb autója címet. Ennek eléréséért a Volkswagen ugyanazt a nyolcliteres, W16-os hengerelrendezésű négyturbós motort használja majd, ami a korábbi verzió hajtását is végezte. Azonban a teljesítmény természetesen tovább nő, s a hírek szerint túllépi majd a Super Sport változat 1200 lóerejét.