Népjólét – Mini Cooper SD 5 ajtós teszt

Jó hírünk van: a Mini hangulatát és élményeit ezentúl nagyobb társaságok is kompromisszum nélkül élvezhetik.

Lassan fél éve, hogy a Mini leleplezte legfrissebb típusát, a klasszikus Mini új ötajtós verzióját, ami nem összekeverendő a kínálatban eddig szereplő, egymással szembenyíló ajtós Clubman verzióval. Az ötajtós Mini lényege, hogy formatervét tekintve, amennyire csak tud, hű marad a háromajtós testvérhez, praktikumban viszont sokkal többet kínál nála, köszönhetően a jelentősen megnövekedett hossznak, tengelytávnak és a két plusz ajtónak.

Négy, akár 185 cm magas felnőtt kényelmesen elfér a négyméteres autóban. Már egyáltalán nem mini tehát a Mini, az ötajtós kivitel bőven hozza a kiskategória átlagos hátsó helykínálatát. Széltében persze a kategóriatársakhoz hasonlóan öt személy számára kevés a hely, de ha kell, rövid távra be lehet passzírozni három személyt a második sorba, ami bizony gyakran jöhet jól, s ilyenkor inkább a praktikum, mint a kényelem a lényeg. A 278 literes csomagtartó szintén hozza a kiskocsik szintjét, a használhatóságot pedig ügyes dupla padló fokozza. A 72 mm-es tengelytáv- és 161 mm-es hosszgyarapodás tehát aranyat ér, ehhez mérten pedig a 260 ezer forintos felár elenyésző.

Az autót alaposan szemügyre véve kiszúrhatjuk az ötajtós karosszéria kissé megváltozott arányait, általában ez fel sem tűnik. A legizmosabb dízelmotorral felszerelt tesztautónk elegánsan ízléses konfigurációja tökéletesen elrejtette a maximalizált miniséget, miközben továbbra is bő kézzel mérte a márka karakteres pozitívumait. Előző tesztjeinkben már ezeket mind átvettük: élvezetes vezethetőség, gazdag szolgáltatások, jól hangolt futómű és érdekes részletek tömkelege, amelyért mindössze néhány ergonómiai bakival kell megbarátkoznunk.

Információ bőséggel rendelkezésre áll korábbról, így most koncentrálhatunk arra, amely most a legérdekesebb: a száguldozásra. Erre ugyanis már nemcsak a Cooper S és a John Cooper Works kivitelek alkalmasak, de az SD utónevet viselő variánsnak sem kell szégyent vallania. Az új kétliteres, négyhengeres dízelmotor minden eddiginél jobb formájában került a motorháztető alá, amelyet már első indításnál megtapasztalhatunk. Az egység ugyanis még hidegen is visszafogott tud maradni, bemelegedve pedig kiválóan palástolja öngyulladós mivoltát – ilyen kulturált dízelerőforrást ezen a szinten bizony nem láttunk még a bajoroktól.

A csendes működés csak a kezdet, még rengeteg mindent lehet szeretni az SD-ben. Például a 170 lóerős teljesítményt és a 360 Nm nyomatékot. Utóbbira nem is kell sokat várni: már 1500-as fordulaton beköszönt, de alapjárattól jelen van. Maga a váltássegítő is sugalmazza nekünk, hogy nyugodtan felválthatunk akár 1000-es fordulatszámig, onnan is jó erővel húz ki a Mini. A jó erő 1500-tól kezd kiteljesedni, és miközben a teljesítmény is felugrik, a folyamatosan erősödő karakter megmarad 4000-ig, amely után már érdemes a jól kapcsolható hatfokozatú kézi váltóhoz nyúlni.

Hogy eközben mennyire gyorsan történnek az események, azt a 7,3 másodpercesre mért 0-100-as sprint is fémjelzi. A rugalmasság még inkább magáért beszél: negyedik fokozatban 60-ról 100 km/h-ra 4,7 másodperc alatt gyorsíthatunk, ami még a 192 lóerős Cooper S orra alá (kereken 5 másodperc) is borsot tör, ráadásul a 0-100 km/h-s sprintet is alig fél másodperccel abszolválja gyorsabban a benzines delikvens.

Fogyasztásban szintén a dízelnél van a lépéselőny, igaz, már nem olyan különbséggel, amelyet régen megszokhattunk. A kétliteres, turbós benzines hatékonyságáról árulkodik a tény, hogy normakörünkön mindössze egy liter volt a differencia a két erőforrás étvágya között – az 5,1 és a 6,1 literes értékek mindegyike barátságos. Az olló fokozott teljesítménykihasználásnál sem nyílik lényegesen nagyobbra, rövid távokon pedig a dízel egység hátrányba kerülhet, mivel jóval lassabban melegszik be benzines alternatívájánál.

Ennek ellenére érdemes lehet a dízel alternatíva mellett dönteni, a 375 ezer forintos felárát ugyanis a sokat autózók pillanatok alatt le tudják közlekedni. A sportos ambíciókat dédelgetők viszont egyetlen ok miatt ne gondolkozzanak rajta: a dízel is egészen morcos, de a benzines változat kipufogójának hangolása alaposan lepipálja, a hangulatos visszadurrogások pedig könnyebben beindítják a boldogsághormonok termelődését.
Az árakat lehetne hosszan elemezni, de nem érdemes: minden egyes cikkben leírhatnánk akár többször is, hogy a Mini drága dolog, de ettől függetlenül viszik, mint a cukrot. A praktikus ötajtós kivitel 5,87 millió forinttól startol, ami bizony nem megszokott a kiskategóriában, viszont tény, hogy remek autót tisztelhetünk személyében, amit még a háromhengeres 136 lóerős benzinmotorral is élmény vezetni.

A tesztelt 170 lóerős SD dízelváltozat a kínálat legdrágábbja, listaáron minimum 7,15 millió forintot szükséges érte fizetni, de a Cooper S/SD páros felszereltsége is jóval bőségesebb az egyszerűbb Cooper-változatokénál. Ettől függetlenül az extralista szinte végtelen hosszúságú, minden megtalálható, mi szem-szájnak ingere, és ami korunk prémiumtermékeitől elvárható, így ne csodálkozzunk, hogy vígan pipálgatva könnyedén átléphetjük a 10 milliós határt. Az ötajtós kivitel felára – amint fentebb is írtuk – 260 ezer forint, ami abszolút értékarányosnak mondható: végre egy családbarát, mégis barátságos és stílusos Mininek örvendhetünk!