Szárnyal az Opel Magyarországon

Úgy tűnik, szép lassan magára talál a magyarországi autópiac. A folyamat egyik nyertese egy német gyár.

Vajda János
2015. 01. 23. 12:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Persze még bőven van hová fejlődni, de az mindenesetre bizakodásra ad okot, hogy 2013-hoz képest 2014-ben 20,3 százalékkal nőtt a személyautó-piac Magyarországon, ami azt jelenti, hogy összesen 67 476 gépkocsit helyeztek forgalomba a tavalyi év során. Persze van, aki a mintegy 20 százalékos átlagnál is sokkal jobban teljesített: az Opel eladásai például egészen fantasztikus 50 százalékot emelkedtek, ami hihetetlenül szép eredmény, főleg annak ismeretében, hogy nem egy kis eladásokat lebonyolító márkáról beszélünk (hiszen mondjuk két autót nem olyan nehéz háromra emelni), hanem rögtön a piacvezetőről, amely immár sorban negyedszer kerülhetett vezető szerepbe a személygépjárművek szegmensében.

Ez számszerűsítve annyit tesz, hogy az Opel 2014-ben túllépte a lélektani 10 ezres darabszámot, ami a válság előtti időket idézi. Arra is nagyon büszkék a hazai importőrnél, hogy a márka piaci részesedése jóval magasabb, mint az európai átlag – egészen konkrétan a legmagasabb Európában –, továbbá az sem megvetendő eredmény, hogy kis hazánkban több Opel talált gazdára, mint például Csehországban, Finnországban, Portugáliában, Dániában, Görögországban, Svédországban, s a listát még tovább sorolhatnánk.

Mindezek alapján nem véletlen, hogy nagyon elégedett a gyártó a magyarországi teljesítménnyel, s bár tudják a hazai illetékesek, hogy az ilyen mértékű növekedés nem tarthat örökké, az importőrnél továbbra is reménykednek, hogy sikerül tartani a személygépjárműveknél a piacelsőséget. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) különben a 2015-ös évre további 15 százalékos emelkedést prognosztizál az eladásokban, s az Opelnél elmondták, hogy ha sikerül meghaladni az átlagot, máris elégedettek lesznek.

 

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a húzómodell elsősorban az Astra (ami a modell pozicionálása ismeretében nem meglepő, de korossága miatt kissé mégis az), viszont meglepően sikeres volt a szintén leköszönő Corsa. A SUV-szegmens 20 százalék feletti, s a magyar piac legkedveltebb crossovere a Mokka, miközben kedvező árának köszönhetően az öreg és kvalitásait tekintve nem éppen a legjobbak között lévő Antara is kiválóan szerepel. A villámosok sokat várnak az elkövetkező évek modelloffenzívájától is – rövidesen a teljes paletta megújul. Első ízben az új Corsa érkezik (február elejétől lesz kapható), s bár a kínálatból ezúttal kimarad a nagyon gyenge és olcsó alapmotor, a báziskivitel helyét a rövidesen hazánkban is megvásárolható Opel Karl veszi át, ami egy praktikus és kedves kisautó lesz, korrekt áron.

Fontos idei újdonság még a szentgotthárdi 1,6 literes dízelmotor megjelenése a Mokkában és az Insigniában, utóbbi típusban pedig egy új 2 literes, 170 lóerős egység is debütál. Az újdonságdömping nem meglepetés, az Opel ugyanis tavaly jelentette be, hogy 2018-ig nem kevesebb, mint 27 új modell és 18 friss motor kerül a kínálatba. A cél egy minél kompetensebb modellpaletta kialakítása és minden fontos szegmens lefedése.

Számunkra legalább ilyen fontos a szentgotthárdi gyár aktivitása. A tavalyi év az új szentgotthárdi flexsorokon a felfuttatásról szólt, ami azt jelenti, hogy a több mint 100 ezer legyártott új erőforrás mellett 275 ezer régi motor készült – utóbbiak főleg a keletebbi és a tengerentúli piacokra –, míg Kínának szintén jó 200 ezer blokk épült. Az idén folytatódik a szárnyalás, s a tervek szerint fordul a kocka: 2015-re 330 ezer új motor a cél a flexsoron, amit mintegy 250 ezer régi egység egészítene ki.

 

Az idén továbbá nem kevesebb mint 23 új motorvariáns gyártásának az előkészítése folyik, s a legfontosabb az új 1,4 literes turbómotor érkezése/gyártása. A munkahelyek számát tekintve folyamatos bővüléssel számolhatunk: tavaly 1400 saját alkalmazottal (tehát a beszállítókon kívül) büszkélkedett a szentgotthárdi gyár, az idén pedig plusz 500 fő felvétele van tervben. Az új flexsor különben a tervek szerint 2016–2017-re éri el produktivitása csúcsát, évi 600 ezer motorral.

Mi mindenesetre nagyon örültünk a sok-sok pozitív számnak a sajtótájékoztatón, s bízunk benne, hogy jövőre is hasonló sikerekről számolhatunk be. A legboldogabbak pedig akkor leszünk, ha nem csupán az Opel, de az összes többi autómárka is hasonló sikereknek örvendhet Magyarországon, s ha a piac vásárlóereje tényleg visszatér szép lassan a korábbi kerékvágásba. Egy biztos: a hírek és a prognosztizálások alapján egészen jók a kilátások.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.