Hiszen valljuk be, hiába az 560 lóerő, egy zárt aszfaltcsíkon néhány jóval gyengébb erőforrással ellátott ellenfél is felülkerekedhet a lenyűgöző, ámde cseppet sem pehelysúlyú kupén. Ezen segítettek most a bajorok, méghozzá a BMW M6 GT3-as verziójának bemutatásával.
Tavaly már mi is beszámoltunk róla, hogy hamarosan érkezik a németek nagykupéjának versenypályára kihegyezett verziója, ami nem fogja visszafogni magát. Most végre napvilágot láttak az első hivatalos képek és adatok a látványos aerodinamikai elemekkel gazdagodott autóról, mely valóban lélegzetelállítóra sikeredett. Az M6 GT3 egyébként a jelenleg futó Z4 GT3 helyét fogja átvenni a különböző versenysorozatokban, de csak a következő évtől, hiszen mindössze körülbelül egy hete kezdték el az éles teszteket a gyáriak a dingolfingi aszfaltcsíkon, Jörg Müllerrel a volán mögött.
A pilóta azóta már hangot is adott gondolatainak: „Fantasztikus pillanat, amikor belépsz a garázsba és meglátod ezt a lenyűgöző autót. Nagyon büszke vagyok rá, hogy én tehettem meg vele az első kilométereket. Ez persze csak egy kezdeti teljesítményteszt volt, de minden nagyon jól működött és nem volt semmi problémánk. A motor kifejezetten lenyűgözött engem. Nagyon erős és hatalmas nyomatékkal bír, ami egy ilyen autó esetében kiemelten fontos. Biztos vagyok benne, hogy a BMW Motorsport egy kiváló autót kínál majd a vásárlóinak az M6 GT3 képében.”
Az autót egyébként ugyanaz a 4,4 literes, kettős megfújású V8-as benzinmotor hajtja, de természetesen rengeteg módosítást hajtottak végre rajta, hogy alkalmas legyen a versenykörülményekre. Részleteket nem árultak el, de annyit azért megsúgtak a gyáriak, hogy az autó teljesítménye természetesen továbbra is 500 lóerő felett maradt, míg a váltót egy hatsebességes szekvenciális szerkezetre cserélték.
Ami talán a legfontosabb, hogy az autó súlyát is sikerült mérsékelniük, így jóval több mint féltonnás fogyókúra után az M6 GTR tömege 1,3 tonna alatt tudott maradni. A külsőt tekintve a legnagyobb változást természetesen az optikai csomag jelenti, míg a kipufogót oldalt vezették ki. A LED-es fényszórók a normál verzióból érkeztek.
A BMW természetesen a biztonságra is hatalmas hangsúlyt fektetett. A bajorok elárulták, hogy az FIA által elismert, lehető legmodernebb biztonsági előírásoknak megfelelő utascellát építették be a sofőr védelmére. A Motorsport részleg vezetője, Jens Marquardt így kommentálta az autó bemutatását: „Az összes tapasztalatunkat felhasználtuk az autó elkészítéséhez. A tervek szerint haladunk a fejlesztésekkel, így biztosak vagyunk benne, hogy 2016-ban egy versenyképes autóval szállhatunk majd harcba az ellenfelekkel.” A német gyártó maximalizmusát ismerve nincs is okunk kételkedni az úriember szavaiban.