Amellett, hogy bejelentették: Svájcban mutatkozik be a Picanto frissített verziója, most egy tanulmányautó érkezéséről is biztosítottak minket, melyről rögtön meg is osztottak egy kedvcsináló fényképet. A morcos tekintettel, és láthatóan sportos vonalakkal rendelkező autó a gyár következő középkategóriását kívánja előrevetíteni. A nemrégiben frissített harmadik generációs Optima ugyan bizonyította, hogy továbbra is versenyképes tud maradni, az kétségtelen, hogy az olyan ellenfelekkel szemben, mint a vadonatúj Volkswagen Passat, többre lenne szüksége a márkának. Ezt a Kia-központban is tudják, így a negyedik szériát előrevetítő koncepció jól láthatóan nem egy földtől elrugaszkodott jövőautót kíván megjeleníteni – a kép alapján akár már most gyártásba kerülhetne.
A márka formanyelvet továbbfejlesztő négykerekűn mindössze olyan tanulmányautós elemeket vélhetünk felfedezni, mint a különleges fényszórók, a speciális keréktárcsák, a rejtett kilincsek és a megszokottnál vékonyabb külső tükrök. Mindez arra utal, hogy a gyártó csupán felmérést szeretne végezni, mielőtt véglegesíti a formákat – melyek egyébként felettébb látványosnak tűnnek a viszonylag sötét és nem túl sokat mutató fotón – mindamellett, hogy megőrizte a legfontosabb stíluselemeket, mint a középen összeszűkülő hűtőrács.
A kiások egyelőre nem bocsátkoztak részletekbe, ám annyit elárultak, hogy az autó formáit az európai központjukban, Frankfurtban alkották meg. Ahhoz, hogy az élmezőnybe kerüljenek, modernebb erőforrásokra és a legfrissebb technológiai újításokra is szükségük lesz.