Búcsú: az utolsó Veyronnal érkezik a Bugatti Genfbe

Az autózás történelmének egyik úttörőjeként leírható első generációs szuperautótól el kell búcsúznunk.

Kenéz Tibor
2015. 02. 12. 6:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindezt pedig a genfi autószalonon méltó körülmények között tehetjük meg, hiszen a francia–német márka elviszi Svájcba az utolsó, 450. példányt. Minderről Wolfgang Dürheimer, a Bentley és a Bugatti igazgatója beszélt. A 300 kupé és 150 kabrió változat után – melyeknek jó része egyedi, speciális példány volt – végleg leáll a Veyron gyártása. Hat héttel ezelőtt még azt olvashattuk, hogy 8 darab áll még rendelkezésre a különleges négykerekűből, azonban mostanra úgy tűnik, ezek már mind elkeltek, ami persze nem is csoda, tudván, hogy nem készül több az 1000 lóerőnél is erősebb, 400 km/h feletti végsebességgel rendelkező autóból.

Habár a vezető nem erősítette meg, a pletykák szerint a Genfbe érkező, 450. darab egy Grand Sport Vitesse lesz. A targa tetőszerkezettel rendelkező sportautó nyolcliteres, tizenhat hengeres erőforrása 1200 lóerő leadására képes. Nincs kétségünk afelől, hogy a Bugatti könnyedén túlad majd az autón, melynek ára minden eddiginél magasabbra szökhet. Dürheimer úr ejtett néhány szót a Veyron utódjáról is. Arra a kérdésre, mely szerint 2016-ban bemutatkozhat-e az autó, sejtelmesen csak annyit mondott, hogy „egy műalkotás megteremtése időt igényel” – ezzel valószínűleg arra célozva, hogy arrébb van még a bemutató.

Azt is elárulta a vezető, hogy természetesen sokkal jobb lesz az új generáció, amely állítólag akár a 460 km/h-s sebességet is megközelítheti majd. Mindezt egy kis fogyókúrával és egy 1500 lóerő körüli hibrid hajtáslánccal teheti majd meg az újdonság, persze csak akkor, ha a gyáriak képesek lesznek olyan abroncsokat találni/fejleszteni, melyekkel mindez megvalósítható, hiszen a jelenlegi verzió bemutatása is ilyen akadályok miatt késett.

Aki tehát szeretné látni az utolsó első generációs Veyront, annak mindenképpen érdemes ellátogatnia Genfbe a jövő hónapban, azonban amennyiben ez mégsem jönne össze, ígérjük, mi megmutatjuk majd Önöknek a különleges sportautót. Addig is gyönyörködjünk az Ettore Bugatti nevével fémjelzett különkiadás hangulatos fotóiban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.