A kereskedésekbe jövő nyáron érkező típus teljesen új platformon született újjá. A szintén Genfben bemutatkozó HR-V alapjait hasznosítva a Jazz hossza 95, tengelytávolsága 30 milliméterrel gyarapodott, ami a Honda ígérete szerint a kategória legnagyobb váll-, láb- és fejterét eredményezi. A legtágasabbnak járó címet eddig is méltán viselő csomagtartó ugyancsak nőtt: ezúttal 354 literes térfogatra számíthatunk alapból, amelyet a hagyományosan többféleképpen dönthető hátsó ülésekkel egészen 884 literig tornászhatunk fel. Az első ülések alatt elhelyezett üzemanyagtank – ami remek praktikumot, variálhatóságot és sok helyet tesz lehetővé az utastérben – és a Magic üléskoncepció továbbra is megmarad, így továbbra is a kategória egyik legügyesebb modelljéről beszélhetünk.
A friss alapok néhány kilogrammot lefűrészelnek a jármű tömegéből, ami a modell minden tulajdonságára jó hatással van. Az átalakított, elöl MacPherson-, hátul csatolt lengőkaros futóműnek köszönhetően a mérnökök jóval komfortosabb rugózást ígérnek, a nagyobb tengelytáv az egyenesfutásnak is jót tesz.
A gyári sajtóanyag kiemelten kezeli a hangszigetelés témáját: a kerekek felől érkező zajt jelentősen csökkentették a mérnökök, valamint az új formák úgy vezetik meg a levegőt, hogy a zajából kevesebb érkezzen a belső térbe.
A hajtásláncok terén szintén újra számíthatunk: 1,3 literes i-VTEC benzinmotor szolgáltatja majd az erőt immár hatfokozatú kézi vagy fokozatmentes cvt automata váltón keresztül. A maximális teljesítmény, 102 lóerő 6000-es fordulaton érkezik, a csúcsnyomaték pedig valahol 120 és 130 newtonméter között alakul. Hibrid szintén érkezik valamivel a bemutató után, egy 1,5 literes benzinmotorral, állítólag 135 lóerő összteljesítménnyel.
Belül szintén gyökeresen megújul a típus. A középkonzolon például már alapból is öthüvelykes lcd információs kijelzőt találunk, amelyet felár ellenében hétcolos navigációs rendszerre cserél a gyártó. A tökéletesen integrált képernyő a legtöbb okostelefonon-használatos funkciót támogatja, így gördíthetünk rajta, valamint támogatja a kétujjas nagyítás-kicsinyítési funkciót is. Nem véletlen a telefonokkal való közösködés: az operációs rendszer Android, amelyet rengeteg felhasználó köszönthet ismerősként. A szolgáltatások tárháza is meglehetősen bőséges: a telefonunk netkapcsolatának segítségével különböző alkalmazásokat letölthetünk hozzá, a navigációs feladatokat pedig a Garmintól érkező szoftver végzi. Végre egy korszerű rendszer, ráadásul szimpatikus módon a fejlesztési befektetésekkel szűken támogatott kiskategóriában.
Korszerű vezetési segédrendszereket is találunk a kínálatban. Mindössze az alapmodell esetében feláras, minden más szinten szériatartozék a Honda pajzsrendszere, amely intelligens tempomatot, ráfutásra figyelmeztető, illetve sávelhagyásra figyelmeztető rendszert, táblafelismerést, automatikus városi vészfékezést és automatikus távolsági fényszórást is tartalmaz.
A Jazz minden tekintetben fejlődött, korszerű, modern szolgáltatásaival pedig rögtön a kategória élvonalába kerül. Helykínálatban eddig is ott volt, a további növekedéssel pedig e tekintetben a dobogó élére várjuk.