Ahogy megszokhattuk, a puszta formák ránézésre a frissesség ellenére sem hoznak izgalomba. Miközben a vonalak élesebbek, az arányok pedig kellemesebbek lettek, összességében tipikus volkswagenes megjelenést kapott a teljesen új generáció is. Ám ha családosok vagyunk, a következő adatok kapcsán már bizsereghet a tenyerünk: az öt- és hétszemélyes modell 130 mm-rel lett hosszabb elődjénél, amely növekedésből 113 mm a tengelytáv gyarapodását adja. Ennek köszönhetően valószínűleg érezhetően nőtt a beltér, amiről már a genfi autószalonon győződhetünk meg.
A bővülés hatására a csomagtartó is növekedésnek indult. Ötüléses kivitelben 48 literrel többet, összesen 1040 liternyi csomagot helyezhetünk el hátul, az ülések síkba döntésével pedig mindezt 1,98 köbméterig bővíthetjük. Ez egyébként mindössze 9 literrel jobb érték az előző generációnál.
Belül sokat fejlődött a típus, amely a márka aktuális újdonságai ismerőjének nem hoz sok meglepetést. A Golfhoz hasonlítható bendőben jó minőségű anyagokat és fejlett, nagyméretű kijelzővel rendelkező navigációs rendszert találunk, amely képes a teljes mértékű telefonos összehangolódásra az Android Auto, illetve az Apple Car Play támogatása révén. Sajnos a magyar nyelvű menüt hiába is várjuk: ha el is készül a fordítás, akkor is pénzért tervezi azt kínálni a hazai forgalmazó.
A Golf hetedik generációjánál bevezetett moduláris MQB platform adja a Touran új generációjának alapjait, amely egyben fogyókúrát is jelent. Hiába nagyobb, az egyterű átlagosan 62 kilóval lett könnyebb, amely bizony mind a hatékonyságon, mind a dinamikán érezteti hatását. A motortérben kizárólag turbómotoros erőforrásokat találunk: a beszállót a 110 lóerős 1.2 TSI jelenti, amelyet hengerlekapcsolás opcióval követ a remek 150 lóerős 1.4 TSI. A sportos családapák választása a 180 lóerős 1,8 literes turbós benzines lesz, míg a takarékos hosszú távon szaladgálóké a 110 lóerős 1,6-os dízelmotor. A kétliteres öngyulladós egység a legújabb és legjobb formájában érkezik: 150 és 190 lóerős kivitelben lesz választható.
Minden modellhez széria lesz a start-stop rendszer, opcionálisan pedig hét-, illetve hatfokozatú dupla kuplungos automatákat kérhetünk erőforrás függvényében az öt-, valamint hatfokozatú kézi váltók helyére. Nem csak minden változatban erősödött, a fejlődésnek köszönhetően átlagosan 19 százalékkal lett hatékonyabb a Touran, amely papírforma szerint a modellváltással a kategória élvonalába katapultálja magát.
Biztonság tekintetében szintén bővült a modell, amely főleg a vezetési segédrendszerek fokozott jelenlétén érhető tetten. Az adaptív tempomat képes már ráfutásos ütközésre figyelmeztetni, sőt alacsonyabb tempónál beavatkozni, emellett dugóban is magától boldogulhat a jól felszerelt típus. A sávtartó és a holttérfigyelő ugyanúgy megtalálható a kínálatban, mint a vontatmánystabilizáló, a kulcs nélküli rendszer esetén láblendítéssel nyitható csomagtérajtóról nem is beszélve.
A genfi autószalonon egyterűben meglehetősen erős lesz a Volkswagen: az új generációs Touranok mellett felsorakoznak a Sharan frissített verziói is. A közepes egyterű egyébként a nyáron válik rendelhetővé, az első típusok pedig az év második felében érkeznek csak a kereskedésekbe.