Kettővel nagyobb: a BMW 2 Grand Tourer bemutatkozik

Ha nem is teljesen új modellel, de bővül a BMW eddigi egytagú egyterűkínálata.

Szabó Péter
2015. 02. 14. 10:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A modell formaterve viszonylag jól tünteti el a méretbeli gyarapodást, igaz a tekintélyes növekedés azért a hátsó puttonyt elnézve tetten érhető. Nem csoda, hiszen hosszban nem kevesebb, mint 21 centimétert nőtt a kompakt modell, hogy nagyobb csomagtartót, vagy éppen harmadik üléssort kínáljon a vásárlóknak. Ami előbbit illeti, kétségtelenül sikerült is: alaphelyzetben a középső üléssor elhelyezkedésétől függően 645–805 liternyi pakk fér el hátul, az ülések ledöntésével pedig 1,9 köbméteres rakteret kapunk, amely már önmagában véve 400 literes gyarapodás. Erre a helyre zsúfoltak be a tervezők egy aprócska, kétszemélyes padot, amelyet kétségtelenül gyermekek szállítására terveztek.

Ezt leszámítva egyébként külcsín és belbecs tekintetében is hasonlót kapunk, mint a 2-es Active Tourer esetében, vagyis megmaradt a jól személyre szabható és bőségesen, fejlett opciókkal felszerelhető belső tér. A praktikum fokozásáról sem feledkezett meg a márka: tetőcsomagtartót, kerékpártartót, de akár még tablettartót is kérhetünk. A hajtáslánci kínálat az 1,5 literes turbós benzines és dízelmotorral indul. Előbbi 136 lóerőt és 220 Nm-t tud felmutatni, ami 9,5 másodperces 0–100-as sprintre elegendő.

Ez egyébként 2 tizeddel lassabb az ötüléses kivitel adatánál, amely mérsékelt differenciát (2-6 dl) a fogyasztásban is tetten érhetjük majd. Nagy érvágásra azért nem számíthatunk: a teljes paletta vegyes étvágya 3,9 és 6,4 l/100 km között marad. Ebből a legkisebb adat a beszálló dízelé: a 216d egészen pontosan 116 lóerőt és 270 Nm nyomatékot szolgáltat.

Feljebb ugorva jönnek a kétliteres egységek. Benzinesként 192 lóerő és 280 Nm a csúcs, ami már egészen sportos, 7,6 szekundumos 0–100-ra elég. Az öngyulladós 218d optimális 150 lóerőt és 330 Nm nyomatékot kínál. Felette áll a 220d, amely ezúttal összkerékhajtással érkezik: a 190 lóerőt és 400 Nm nyomatékot szériában nyolcfokozatú bolygóműves automataváltó továbbítja a négy kerékhez, szintén 7,6-os gyorsulási adatot, illetve 218 km/h-s végsebességet eredményezve. Az ügyes automatát egyébként a többi verzióhoz is kérhetjük.

A későbbiekben a paletta tovább bővül: érkezik a 20d elsőkerék-hajtású verziója is, valamint jó eséllyel bemutatkozik a kétliteres turbós 25i, amely 231 lóerővel kínozza az első kerekeket, ha nem rendeljük meg hozzá a feláras összkerékhajtást. A típus várhatóan a nyár folyamán érkezik meg a hazai kereskedésekbe. Az árakról korai lenne nyilatkozni, de az árképzéshez tökéletes kiindulópont a 2-es Active Tourer. Egymilliós differenciával számolva 8,3 milliós lenne a beszálló ár, egy jobban felszerelt, egyébként kellemes alapverzió éppen 10 millió fölé rúgna, a felső határ a legdrágább hajtáslánccal pedig elérheti az induló ár dupláját is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.