Mindenütt helytáll – itt az új VW Passat Alltrack

Az előző generációs Volkswagen Passat Alltrack változata meglehetősen későn érkezett, így rövid élete volt.

Vajda János
2015. 02. 22. 7:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyértelműen elkerülhetetlen volt az Alltrack változat megépítése az új Passatból is. Szerencsére ezúttal nem kellett sokáig várnunk a németek lépésére: a második generációs telekjáró Passatról máris lehullt a lepel, a genfi autószalonon pedig élőben is találkozhatunk vele. Természetesen ezúttal is a kombi, vagyis becsületes nevén Variant modell biztosítja az alapokat, a tervezők viszont a biztonság kedvéért megemelték némileg az alapkivitelt – az Alltrack futóműve egészen pontosan 27,5 mm-rel húzódik magasabban a földtől, mint a hagyományos Passatoké.

A többi kiegészítő a szokásos, vagyis néhány fényezetlen műanyaggal és némi krómmal találkozunk itt-ott, a képet pedig az új kerekek teszik teljessé. Nagy csodára persze senki nem is számított, a bevált receptből nagyjából ennyit lehet kihozni. A lényeg, hogy első pillantásra felismerhető az Alltrack, ami nemcsak menőbb, de többcélúságának hála praktikusabb is a „sima” Passat Variantnál. A Volkswagen tervezői különben az alvázat is levédték, így a kisebb felakadások nem jelentenek fennakadást.

Az új Alltrack esetében szériában jár a 4MOTION összkerékhajtás, továbbá a vásárlók kapnak egy „Off Road” menetprogramot is, ami a nehezebb körülményekhez igazítja a fékrendszer és a gázpedál reakcióit, plusz ilyenkor a vezérlés a maximális tapadást igyekszik kihasználni az emelkedőn való elindulást segítő rendszer és a lejtmenetszabályozó esetében.


A motorháztető alatt a Passat megszokott erőforrásait köszönthetjük. Az alapot az 1,4 literes 150 lóerős TSI jelenti, míg benzinfronton a következő lépcsőfok a 220 lovas 2.0 TSI. A kétliteres TDI turbódízel egy turbóval 150 és 190 lóerővel, 2 feltöltővel pedig 240 lóerővel rendelkezik. Szériában a csúcsdízel kivételével (esetében hétsebességes DSG jár) hatfokozatú kézi váltó továbbítja az erőt a széria 4MOTION összkerékhajtáshoz, felár ellenében pedig hatfokozatú dupla kuplungos DSG-t rendelhetnek a leendő vásárlók.

A Passat Alltrack a nagyközönség előtt március elején, a genfi autószalonon debütál, a bemutatkozást követően nem sokkal pedig a piacra is megérkezik, természetesen hazánkban is kapható lesz. A vételárak egyelőre ismeretlenek, de annyit biztosan megállapíthatunk, hogy 10 millió forint alatt nem igazán lesz Alltrack. Az extralistán az új Passatnál megismert tételeket köszönthetjük, vagyis az biztos, hogy (főleg felár ellenében) lesz minden, mi szem-szájnak ingere.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.