Ezzel pedig a Bentley is tisztában van, noha ezúttal csak frissítésekkel érkezik majd Genfbe, méghozzá a Continental GT, GTC és Fyling Spur személyében. Habár a három típus hivatalosan már a második generációt tapossa, a gyakorlatban 2011-ben inkább csak egy alapos, minden részletre kiterjedő ráncfelvarráson estek át. Most pedig ismét csak egy kisebb frissítésről van szó, melynek keretein belül mindössze az ilyenkor szokásosnak mondható változtatásokat végezték el a gyáriak. A Continental GT és GTC esetében így új első lökhárítót, némileg módosított hűtőrácsokat és hangsúlyosabb kerékjárati íveket köszönthetünk, melyeknél elöl megjelent egy „B” betűt formázó kis légbeömlő is.
Hátul a legnagyobb változást szintén a lökhárító hozza, de a csomagtérajtón is faragtak egy kicsit a mérnökök. Természetesen – ahogyan az ilyenkor lenni szokott – új 20 és 21 colos keréktárcsákat is köszönthetünk a kínálatban. A lélegzetelállító kabinban szintén akad néhány újdonság. Változtattak például a kormánykeréken, mely sokkal ergonomikusabb és sportosabb lett, de nagyobb váltóevezőket is kapott. A kezelőszervek is megújultak, de az automata váltó fokozatválasztója környékén is találhatunk változásokat, ahogyan új betétek is megjelentek a típushoz. Az angolok még a praktikumra is figyeltek, így a két ülés között új tárolórekesszel bővült az autó kínálata.
Erőforrások terén csak a 6,0 literes W12-es esetében fedezhetünk fel újdonságokat: az ikerturbós szerkezet az eddigi 575 lóerő és 700 Nm csúcsnyomaték helyett már 590 tagú ménest és 720 Nm-es nyomatékcsúcsot tud felmutatni. Mindeközben még a fogyasztást is sikerült mérsékelniük a szakembereknek. Az 5 százalékos javulás pedig a hengerlekapcsolás funkciójának köszönhető, mely lehetővé teszi, hogy a motor 12 helyett csak 6 hengerrel üzemeljen, amikor éppen nincs szükség többre.
A Continental sorozat hatalmas szedánja is megújult. A Flying Spur esetében új 20 colos keréktárcsákat köszönthetünk, melyek három különböző kivitelben is elérhetők lesznek mind a V8-as, mind pedig a W12-es verziókhoz – utóbbihoz egy különleges 21 colos változatot is elérhetővé tesz a Bentley. Az utastérben felújított, modernebb műszerfallal találkozhatnak a sofőrök, de a kisebb testvérekhez hasonlóan a volán is megújult.
Mindezeken felül a luxus jegyében az autóba egy vezeték nélküli internet biztosítására képes WiFi hotspotot is beépítettek, valamint az ebben a modellben 625 lóerőt és 800 Nm csúcsnyomatékot nyújtó W12-es is megkapta a hengerlekapcsolásra képes funkciót. A luxusautók természetesen a genfi autószalonon mutatkoznak majd be élőben a nagyközönségnek. A Bentley standján minden bizonnyal szívesen látják majd az érdeklődőket, már amennyiben elég vastag zsebekkel rendelkeznek.