Az első dolog, ami mindenkinek feltűnhet a rövidfilmből, az bizony az autó orrán díszelgő Renault-jelvény. A sportos Sandero ugyanis egyelőre csak azokban az országokban kerül majd forgalomba, amelyekben a franciák égisze alatt futnak az Európában Dacia néven piacra kerülő autók is. Ez sajnos egyben azt is jelenti, hogy Brazílián és Oroszországon kívül valószínűleg nem találkozhatunk majd a felpaprikázott kisautóval, mely házon belüli konkurenciát jelenthetne a Clio GT-nek – noha erősebb és olcsóbb is lesz annál.
Mindezek ellenére azért számunkra is izgalmas a Sandero RS, mely a videóban jól látható hatalmas felnikkel és a Renault RS-modelljeihez hasonló első lökhárítókkal és LED-es nappali menetfényekkel érkezik majd. Ugyan az autót hajtó erőforrásról egyelőre nem árultak el részleteket a gyáriak, a legtöbb találgatás szerint egy 2 literes benzines szívómotor teljesít majd szolgálatot a motortérben, melyhez egy hatfokozatú manuális váltót kapcsolnak majd. Ez a hajtáslánc egyébként Brazíliában elérhető a Dusterhez is.
A franciák valószínűleg anyagi szempontok mentén választották a turbót nélkülöző megoldást, mely így 145 lóerőt teljesíthet. Ez persze bőven elegendő lehet az üresen egy tonnánál is könnyebb négykerekű mozgatásához, melynek nyilvánvalóan a kormányzását és a felfüggesztését is áthangolják majd a mérnökök, de az utastérben is számíthatunk néhány sportos részletre.
A leleplezésre a következő hetekben kerülhet sor, amiről mindenképpen beszámolunk majd. Egyelőre sajnos úgy tűnik, hogy a megvadított Sandero a brazilok és az oroszok kiváltsága marad, de láttunk már olyat, hogy a gyáriak meggondolták magukat, így ezúttal is aktuális a jól ismert mondás: a remény hal meg utoljára.