Sorozatgyártásba kerül a Mercedes GLC Coupé

Egy hete számoltunk be a Mercedes-Benz legújabb tanulmányautójáról.

Kenéz Tibor
2015. 04. 30. 9:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Noha eddig sem volt túl nagy talány, hogy a látványos négykerekűnek elkészül-e a sorozatgyártású változata, ezúttal már a gyáriak is hivatalos bejelentésen erősítették meg, hogy érkezik a BMW X4 ellenfele. Minderről egyébként a Mercedes egyik vezetője, prof. dr. Thomas Weber számolt be a sajtó képviselőinek. Elárulta, hogy az autó csak a hamarosan érkező GLC és a nem sokkal később bemutatkozó, hatalmas GLS után kerül majd piacra, így legkorábban a jövő év végén mutatkozhat be – noha a kiforrott koncepciót látva a gyáriak már nem állhatnak messze a végleges változattól.

Részletekbe természetesen nem bocsátkoztak a szériaváltozattal kapcsolatban, de a típus fejlesztéséért felelős szakember, Eberhard Kelz azért megerősítette azt, amit eddig is szinte biztosra vehettünk: a látványos, tanulmányautós megoldásokból nem sok marad meg a sorozatgyártásra. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy a kecses külső tükröktől és az agresszív kipufogóktól el kell búcsúznunk, ahogyan a rejtett kilincseket is lecserélik majd.

Azt már eddig is tudtuk, hogy a motorpaletta nagyrészt megegyezik majd a C osztályéval, azonban az AMG változatról hallgatnak a Mercedesnél. Mindezek ellenére nem lepődnénk meg, ha a GLC Coupéból is elkészítené a sportrészleg az izmos verziót. Minden bizonnyal a C63 AMG kétturbós, 4,0 literes V8-asát kapná meg, mely alaphangon 476 lóerőt és 650 newtonmétert biztosít. Ha a sima AMG változat nem is, az átmenetet képező AMG Sport szinte biztos, hogy elkészül majd, lévén már a tanulmányautóba is a C450 AMG Sport dupla turbós, 3,0 literes V6-osa került.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.