Mostanáig augusztus 24-én 2007-ben volt a legmelegebb. Akkor Túrkevén 39 Celsius-fokot mértek. Most ennél több mint egy fokkal melegebb volt Baján, ahol 40,4 fokot mértek. Budapesten 1918-ban volt a legmelegebb augusztus 24-én: 34,3 fokig kúszott a hőmérő higanyszála. Jenki Szilvia elmondta, hogy ennél a fővárosi maximum most 2 tizedfokkal kevesebb volt, így ez a napi rekord továbbra is érvényes.
Szombat estig hazánk időjárásában lényeges változás még nem várható, de az északnyugati tájak fölé szombaton már kissé hűvösebb levegő érkezik – jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Túlnyomóan derült, napos idő várható, csak kevés gomoly-, illetve fátyolfelhő lehet. Csapadék nem valószínű az OMSZ szerint. A délnyugati, nyugati, szombaton a Kisalföldön az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22 Celsius-fok között alakulhat, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 33 és 39 Celsius-fok között, északnyugaton 33 Celsius-fok alatt várható.
Vasárnap jöhet a felfrissülés
Az Időkép előrejelzése szerint szombaton a péntekihez hasonló lesz a helyzet: tovább tombol a kánikula, a megélénkülő délnyugati szélben délen-délkeleten ismét 40 Celsius-fok közelébe melegedhet a levegő, miközben északnyugaton már 35 Celsius-fok alatt marad a csúcshőmérséklet. Sok napsütés várható, de késő délután északnyugaton már kialakulhat zápor, zivatar.
Vasárnap megérkezik a felfrissülést hozó hidegfront, nyomában feltámad a szél, és több helyen számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Lehűlés kezdődik. Az Időkép szerint a front mögött a jövő hét elejére jelentősen visszaesik a hőmérséklet. A folytatásban csendes, napos, ismét melegedő időre van kilátás, viszont hajnalonként már meglehetősen hűvös lesz a levegő.
Dél-Európában és a Kárpát-medencében még kitart a hőség
Kontinensünk északnyugati, északi területei fölött több középpontú ciklonrendszer helyezkedik el, amelynek hatására arrafelé gyakran erősen felhős az ég, és több helyen esik az eső, záporeső. Ugyanakkor szárazföldünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Itt túlnyomóan derült az ég, napos az idő, zápor, zivatar csak elvétve fordul elő. A legmagasabb nappali hőmérséklet északon 11 és 20, középen 22-28 fok között változik. Dél-Európában, illetve a Kárpát-medence térségében tovább tart a hőség, a délutáni órákra általában 34-40 fok közé melegszik fel a levegő.