OBH: két kiemelt jelentőségű ügyet helyeztek át

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Két kiemelt jelentőségű büntetőügyet helyeztek át a Fővárosi Törvényszékről másik, azonos hatáskörű bíróságra – közölte Országos Bírósági Hivatal (OBH) kedden.

WL
2012. 08. 21. 19:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hangsúlyozták: az ügy áthelyezésével csak a bíróságot jelölte ki az OBH elnöke. Ezt követően az adott bíróságon, az ott előre meghatározott ügyelosztási rend szerint kerülhet az ügy valamely bíróhoz, bírói tanácshoz.
Közölték azt is, hogy „a sajtóérdeklődés elmaradása miatti aggodalom is megalapozatlan”. Jelen technikai lehetőségek mellett minden, vidéki bíróságon folyó ügyben biztosított a teljes sajtónyilvánosság – írták.

A közleményében kitértek arra, hogy az OBH elnökének döntésével szemben jogorvoslatnak van helye. Az érintett peres fél az eljáró bíróságot kijelölő határozat ellen fellebbezéssel élhet, ezt a Kúria három hivatásos bíróból álló tanácsban bírálja el.

A sukorói telekcsereügy öt vádlottja közül három augusztus elején levélben fordult az OBH elnökéhez. Közölték, hogy elhamarkodottnak és megalapozatlannak tartják a Fővárosi Törvényszék elnökének azon kezdeményezését, hogy a büntetőügy tárgyalására más törvényszéket jelöljenek ki.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.