Kövér: Csak gazdasági természetűek lehetnek az IMF-feltételek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az IMF/EU-támogatásnak csak gazdasági természetű feltétele lehet, politikai nem – szögezte le az Országgyűlés elnöke.

PR
2012. 09. 20. 15:10

Az Országgyűlés elnöke elmondta, hogy tájékoztatta a Bundestag-elnököt a magyar parlament napirendjén levő kérdésekről, köztük a választási eljárással kapcsolatos tervezetről. Ez sem lesz éles vitáktól mentes – jelezte. A megbeszélésen szintén szóba került az IMF/EU-tárgyalások ügye, annak összefüggése a magyar költségvetés tervezetével.

Üdvözlik hazánk hajlandóságát

Kövér László külön megbeszélést folytatott Jean-Claude Mignon francia politikussal, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnökével is. A találkozó után Mignon üdvözölte, hogy Magyarország kész megfogadni az ET égisze alatt működő alkotmányjogi tanácsadó testület, a Velencei Bizottság ajánlásait az ellentmondásosnak tekintett magyar törvényekkel kapcsolatban. Az Európa Tanács és annak különböző szervei Magyarország rendelkezésére állnak, készek áttekinteni e törvények szövegét, ő maga pedig bízik Magyarországban – mondta. Utalt arra, hogy a Velencei Bizottság szakvéleménye olyan általános elveken alapul, amelyek az ET valamennyi tagországára nézve érvényesek.

A 47 országot összefogó Európa Tanács kétévente rendezi meg a parlamenti elnökök konferenciáját. A csütörtökön nyílt kétnapos értekezlet egyik napirendi pontja a képviseleti demokrácia válsága.

„Blöffpártok”

Újságíróknak nyilatkozva Kövér László úgy vélekedett: valóban létezik egyfajta kiábrándultság egész Európában a képviseleti demokráciával kapcsolatban, miként azt Jean-Claude Mignon kettőjük kétoldalú találkozóján is hangoztatta. Az ET parlamenti közgyűlésének elnöke – mondta a magyar házelnök – azokra a szélsőséges pártokra utalt, amelyek az elmúlt választásokon sikert aratva bejutottak különböző nemzeti parlamentekbe.

Kövér László ehhez hozzátette: nemcsak szélsőjobboldali, idegengyűlölő pártokról van szó, hanem olyan, általa blöffpártoknak nevezett tömörülésekről is, amelyeknek nincs valós megoldási javaslatuk a társadalom, a nemzet, illetve Európa gondjaira, csak éppen tiltakozásként, „rossz poénként indulnak a választásokon” , és ezt a választók egy része pozitívan fogadja.



Értékalap nélkül

Az Országgyűlés elnöke, mint közölte, azt a véleményét osztotta meg Jean-Claude Mignonnal, hogy az Európát ma sújtó válság nem elsősorban pénzügyi–gazdasági, hanem morális természetű. Szerinte az elmúlt húsz–harminc évben „a demokráciák alól kimosódott az a közös értékalap, amely ezeket a demokráciákat létrehozta”.

„Alapvető kérdésekben nagyon is eltérő módon gondolkodunk” – mondta Kövér, aki szerint Magyarország nem a vélt vagy valós hibáiért került a szőnyeg szélére és a nemzetközi fórumok érdeklődésének homlokterébe, „hanem mert sokak számára már halálra ítélt vagy ódivatú, kimúlóban levő értékeket elevenítettünk fel és tettünk a politikánk középpontjába, ami nem mindenki számára elfogadható”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.