Bírált a Velencei Bizottság – ez történt eddig
Dicséretet kapott Magyarország a Velencei Bizottságtól
A Velencei Bizottság alapvetően méltat, de bíráló megjegyzésekkel is illet három magyar törvényt.
A magyar igazságszolgáltatási rendszert átalakító törvényekről megfogalmazott márciusi álláspontjában a Velencei Bizottság annak a véleményének adott hangot, hogy a magyar bírósági reform lényeges elemei, amennyiben változatlanul maradnak, nem csupán az igazságszolgáltatás szervezetére vonatkozó európai normáknak – különösen a bírói függetlenség követelményének – mondanak ellent, hanem a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése szempontjából is problematikusak.
Ismert, 2012 januárjában az Európai Bizottság három kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen, ezek egyike a bírói tevékenység felső korhatárára vonatkozó szabályozással kapcsolatos.
Az ismét módosított médiatörvénnyel kapcsolatban az Európa Tanács főtitkára, Thorbjørn Jagland még május 15-én azt mondta, a magyar fél által tervbe vett módosítások „többé-kevésbé” választ adnak a médiatörvénnyel kapcsolatos aggályokra.
Az Alkotmánybíróság decemberi határozatának megfelelően május 11-én a közigazgatási és igazságügyi miniszter beterjesztette a médiaszabályozás módosítására irányuló javaslatát az Országgyűlésnek. Ennek értelmében módosulnak az informátor védelmére vonatkozó rendelkezések, és új fejezet születik a média- és hírközlési biztosra vonatkozóan.
Navracsics Tibor miniszter még április végén a hazánkkal kapcsolatos aggályokról úgy vélekedett, egy olyan nagy intézményi átalakítás, mint a magyar, tálcán kínálta a lehetőséget a vitákra, azonban úgy tűnik, a Magyarországgal szembeni vádak elporlanak, és csak technikai jellegű kérdések maradnak.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!