Jég, gin és szalmaszál: így hódította meg száz éve Magyarországot a koktél

Az 1910-es években még azon bosszankodtak, hogy míg Bécsben és Európa nagyvárosaiban egymás után nyílnak a koktélbárok, Budapesten alig lehet rendes koktélt kapni. Huszonöt évvel később már koktélpartikra hívták egymást a polgári családok, a háziasszonyok saját recepteket kevertek, a szakácskönyvekben pedig ugyanúgy helyet kaptak a cobblerek, flippek és fizzek, mint a töltött káposzta vagy a pörkölt. Hogyan lett az egzotikus amerikai italból divat Magyarországon?

Forrás: pexels/Aram Diseño

Sőt, a sherry cobbler alsószopori Nagy Ferencné Dunántúli szakácskönyvében (1906) is ott van. Mindez azt mutatja, hogy a századforduló magyar olvasói már találkozhattak azokkal az italokkal, amelyeket hajlamosak vagyunk a két világháború közötti koktélkultúrához vagy akár a 20. század második feléhez kötni. 

A szesztilalom ajándéka

A koktélok világhódítása azonban valóban kicsit későbbi, az amerikai szesztilalomnak köszönhető. Az 1920-as években a rossz minőségű, házilag kutyult vagy illegálisan beszerzett alkoholt gyakran gyümölcslevekkel, szirupokkal, keserűlikőrökkel és fűszerekkel tették ihatóbbá. A koktél praktikus megoldásból aztán divat lett. Csáky Sándor 1929-ben megjelent, monumentális receptgyűjteményében (A huszadik század szakácsművészete) azt írja, az amerikai bartenderek viszonylag hamar megjelentek a nyugat-európai mulatókban, bárokban, hotelekben is. Így az újvilági italok egyre népszerűbbek és ismertek lettek, mígnem megjelentek a polgári háztartásokban is: 

a cocktail mindenki által elismert étvágycsináló ital, amely oly közkedveltségnek örvend, hogy magánházakban a háziasszonyok külön kedveskednek étkezés előtt egy-egy pohárral a vendégeiknek.

És nemcsak Csáky írt erről. A Kincses Kalendáriom 1930-ban írt a „rafinált italművészet” színes csodatermékeiről, kilenc évvel pedig a Színházi Magazin is arról adott hírt, hogy a koktél korántsem a kiváltságosok itala. 

Színházi Magazin, 1939

Ez a különös kedveltségnek örvendő ital bevonult a polgári életbe

– írják, majd arról számolnak be, hogy koktélpartira hívni néhány jóbarátot nagyjából ugyanazt jelenti immár, mint korábban ötórai teára vagy kávéra invitálni őket. A hangsúly a társasági élményen volt. Mi sem természetesebb, hogy Magyar Elek 1930-as években született szakácskönyvének gálavacsorákra ajánlott itallapján már a koktélokat is ott találjuk a magyar borok mellett. 

„Ízszimfóniák kristálykelyhekben”

A harmincas évekre a lapok úgy írtak a koktélról, mint az „ízművészet” csúcsteljesítményéről. A receptek nevei pedig már önmagukban is hívogatóak. Nézzünk pár régi receptet a Kincses Kalendáriomból, 1930-ból:

Arisztokrata-koktél
Pohárba összekeverünk pár csepp narancskeserűt, ¼ rész narancslevet, ¼  rész gint, ¼ rész turini ürmöst és ¼ rész édes barackpálinkát. Jegelve, egy szelet naranccsal tálaljuk.

Rum-koktél
A pohárba darabos jeget teszünk és ¾ rész finom rumot, ¼ rész citromlevet és pár csepp grenadint (gránátalma-likőrt) öntünk rá.

Pousse l’amour
Öntsünk koktélos pohárba pár csepp grenadint és pár csepp maraszkinót, törjünk fel egy friss nyers tojást, eresszük nagyon vigyázva a sárgáját a pohárba, hogy szét ne menjen, erre lassan fél pohár német cseresznyepálinkát öntsünk. Ezt az italt egy hajtásra kell kiinni.