Bajnaiban reinkarnálódhat Gyurcsány?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A CÖF megdöbbenéssel értesült arról, hogy az ország gazdasági tönkretételében nemrég szerepet vállaló Bajnai Gordon visszatér a politikai életbe.

WA
2012. 11. 08. 11:57

A kiadványt a jövő hét végétől folyamatosan juttatják el az emberekhez. Hozzátette, hogy a kampány sikere érdekében adománygyűjtést indítanak, melyhez akár 100-200 forintos felajánlásokat is várnak.

„Bajnai Gordon a múlt embere”

Fricz Tamás politológus, a CÖF másik szóvivője Bajnai Gordont a „múlt emberének” nevezte, akivel az ország újra megkapná a „reinkarnálódott Gyurcsány Ferencet”. Szerinte Bajnaival nem a demokrácia erősödne meg, hanem újra a „posztkommunizmus és annak hálózatai”, továbbá nem a nemzeti érdekek védelme lenne fontos, hanem a globális, nemzetközi hatalmi körök előtti önfeladás és megalkuvás.


Szabó Endre a Kárpát-medencei családszervezetek képviseletében kritikával illette azokat a „szereptévesztő” civil szervezeteket, amelyek az általuk fontosnak tartott értékek képviselete helyett politikai szerepet vállalnak és például a mostani kormány megdöntésére törekednek.

A választói összefogást támogató nyilatkozatot tett közzé az Együtt 2014, amely a parlamenti pártok közül az LMP-t keresi meg először az együttműködés érdekében. A Gyurcsány-Bajnai-szövetség programját, cselekedeteit régóta nagyon jól ismerjük – reagált a Fidesz.

Hasonló imázs

Meglepő hasonlóságra bukkant Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc kapcsán az MNO. Ha megnézzük a 168 óra eheti címlapját, amelyen Bajnai szerepel és Debreczeni József Gyurcsányról szóló Új miniszterelnök című könyvének borítóját kísértetiesen hasonló képet látunk. Az egyik legfontosabb egyezés, hogy mindketten ugyanúgy tartják a kezüket és arckifejezésük is teljesen hasonló.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.