Bajnaiék az LMP-nek udvarolnak, míg Gyurcsányból nem kérnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A választói összefogást támogató nyilatkozatot tett közzé az Együtt 2014.

TK
2012. 11. 08. 16:00

Az MSZP részvételére szükség van

Bajnai ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az MSZP részvételére szükség van a választói összefogásban, a kormány- és rezsimváltáshoz ugyanis legalább két és fél millió szavazat kell. A volt miniszterelnök az MTI kérdésére arról is beszélt, hogy egyetlen mérésnek, így a Medián azon közvélemény-kutatásának sem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani, amely szerint az Együtt 2014 máris a legjelentősebb ellenzéki erővé vált. Szerinte ugyanakkor az adatok azt jelzik, hogy mozgalmuk létező választói igényre tapintott rá, az aktív szavazók hat százalékának – akik most őket támogatnák – ugyanis eddig nem volt pártelkötelezettsége.

Kérdésre válaszolva azt mondta: nem igaz a Magyar Nemzet azon állítása, hogy Bugacon tárgyalt volna Botka Lászlóval, az MSZP választmányi elnökével. Szavai szerint erre „az elmúlt negyvenöt évben” nem volt példa. Többször egyeztetett Botkával – ahogy más ellenzéki politikusokkal is –, hazugság azonban, hogy a szocialista párt belügyeiről beszéltek volna – jelentette ki.

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke kifejtette: korai arról beszélni, hogy milyen formában indulnak a választásokon, leendő partnereikkel közösen kell majd eldönteni, hogy egy választási szövetség vagy egy választási párt a megfelelő erre.

Juhász újságírói felvetésre cáfolta, hogy Richard Field támogatná a Millát. Elmondta, hogy az amerikai üzletember meghívta az Egyesült Államokba, ahol sokan érdeklődnek az egyesület iránt, az út azonban egyelőre meghiúsult felesége terhessége és a Sandy hurrikán miatt. Hangsúlyozta azt is, hogy a Milla bejegyzés alatt áll, így egyelőre nem fogadhat el felajánlásokat, és a jövőben is elsősorban mikrotámogatásokra számítanak.

Selmeczi: Bajnaiék a multikat segítenék

„Bajnai Gordonról beszélünk, de csatlakozik hozzá több olyan politikus, Gyurcsány, Kuncze, a szocialista párt politikusai ( ), akik tevőlegesen részt vettek abban, hogy Magyarország 2010-re a csőd közelébe került” – így reagált budapesti sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella arra, hogy csütörtökön a választói összefogást támogató nyilatkozatot tett közzé az Együtt 2014 mozgalom.

A Fidesz szóvivője úgy fogalmazott, „a Gyurcsány–Bajnai-szövetség programját, cselekedeteit régóta nagyon jól ismerjük”. Elvették az emberek egyhavi fizetését, a nyugdíjasok egyhavi nyugdíját, megkurtították a gyest és a gyedet, a bajba került devizahiteleseknek pedig azt üzenték, lehet kisebb lakásba is költözni – sorolta.

Selmeczi szerint ha a „Gyurcsány–Bajnai-szövetség” újra szerepet kap, az újabb adósságot jelent az országnak, a családoknak és az önkormányzatoknak. „Mindezt csak azért, hogy ( ) Gyurcsány és Bajnai, illetve az embereik a bankokat és a külföldi multinacionális cégeket segítsék” – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.