Újra megjelentek az aluljárókban a hajléktalanok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Harmincegy bekamerázott budapesti aluljáróból húszban ismét feltűntek a hajléktalanok, emellett újra megjelentek az illegális árusok.

tá
2012. 11. 20. 17:54

Segíteni kell a hajléktalanokon

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke mint a fővárosi hajléktalanok ellátásával megbízott egyik szervezet vezetője hétfőn arra hívta fel a figyelmet, hogy az Ab határozatában nem mondta azt, hogy mostantól az utcán lehet lakni, csak azt, hogy sérti az emberi méltóságot, ha egy szociális problémát rendészeti eszközökkel akarnak megoldani, és ugyanígy az is, ha embereknek utcán kell élniük. Arra is rámutatott, hogy az államnak és az önkormányzatoknak továbbra is kötelességük az emberi élet védelme. Hozzátette: a szociális munkások ugyanolyan elszántsággal segítik a hajléktalan embereket, mint eddig, és bíznak abban, hogy a különböző szervekkel, illetve több önkormányzattal kialakult jó együttműködés sem változik a jövőben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.