Lázár: Meg fogjuk menteni ezeket a munkahelyeket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kabinet és az érintett önkormányzatok megmentik a gazdasági nehézséggel küzdő gyulai, pápai és kaposvári húsipari cégnél dolgozók munkahelyét – közölte Lázár János.

WL
2012. 12. 10. 15:32

Tüntettek a húsiparért és a munkahelyekért

A hétvégén mintegy százan tüntettek a húságazat helyzetének javításáért és a munkahelyek megtartásáért a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) előtt a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) szervezésében.

A húsipari érdekképviselet petícióját Budai Gyula, a VM parlamenti ügyekért felelős államtitkára vette át. A petíció szerint a döntés a kormány kezében van, hogy elhárítsa a további húsipari csődöket. Egyben jelzik azt is: sem a tulajdonosok, sem a cégvezetők nincsenek abban a helyzetben, hogy a húsipar versenyképességét akadályozó feltételeken változtathassanak. Hangsúlyozták, hogy az egész magyar húsipar mély válságba került.

Hétfőn kiderült, hogy két hónappal a Kapuvári Hús Zrt. után a gyárat üzemeltető másik társaság, a Kapuvári Bacon Kft. felszámolását is elrendelte a bíróság.

Meg kell teremteni a magyar tulajdonú élelmiszer-ipari bázist, mert van kereslet külföldön és belföldön is a magyar termékekre és alapanyagokra. A kormány ezekkel a gyártókkal stratégiai szövetséget kíván kötni – közölte november végi zalaegerszegi sajtótájékoztatóján Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.

Tudjon meg többet a húsipar megmentését szolgáló intézkedésekről!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.