Súlyos hibát vétettek Semjén szakdolgozata ügyében

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára szerint a miniszterelnök-helyettes nem sérthetett szerzői jogot.

BL
2012. 12. 09. 15:10

Navracsics Tibor elemezte nemrégiben a karaktergyilkosság természetét egy rádióinterjúban. Mint mondta, az elmúlt húsz évben a baloldali pártok terv- és iparszerűen folytatták. A politikus szerint az első kormány tagjai ellen emberről emberre követtek el karaktergyilkosságot, Antallt például budai úri fiúnak írták le, aki soha nem találkozik a választóival, már-már undorodik is tőlük. A kormány többi tagját illetően pedig kit rendkívül ostobának, kit részegesnek, kit pedig megbízhatatlannak állítottak be. Kivétel nélkül elmondható, hogy nem politikai érvekkel, hanem személyes tulajdonságaikat kifordítva támadták őket – tette hozzá.

A miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy az első ciklus a tanulás időszaka volt, akkor alakultak ki bizonyos minták a magyar politikában. Az MSZP ekkor hihetetlenül „profin” vitte végbe aljas támadássorozatát, meghonosítva ezzel a magyar politikában a karaktergyilkosságot mint műfajt, és alkalmazva azt az 1998–2002 közötti Orbán-kabinet tagjai, illetve kormányoldali politikusok ellen is – fogalmazott Navracsics.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.