Bajnai kínos tényeket akar eltussolni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A karaktergyilkosságok természetét elemezte a Kossuth Rádió vasárnap reggeli műsorában Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, kitérve Bajnai Gordon egyik interjújára is.

PR
2012. 12. 02. 11:03

Elszámolni a múlttal

Szombaton közleményben utasította vissza a Haza és Haladás Alapítvány újabb rágalmait a Civil Összefogás Fórum. Ismét leszögezték: szeretnék, ha Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc is elszámolna politikai múltjával. Pénteken fény derült arra is, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok több mint ötszörösét fordították tanácsadásra, mint az Orbán-kabinet a teljes második ciklus során tervezi. A Miniszterelnökség által nyilvánosságra hozott adatsor ráadásul különböző okok miatt hiányos: Gyurcsányék 16,8 milliárdos keretében nincs benne a médiafigyelésre, jogi tanácsadásra és hirdetésekre elköltött összeg.

Bajnai Gordon az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) október 23-i tüntetésén jelentette be az Együtt 2014 választói mozgalom megalakítását, amely alakulat az ökopárt országgyűlési képviselője, Schiffer András szerint teljesen álbaloldali. A politikus akkor még esélyt látott arra, hogy az LMP-t besöpörjék az újonnan alakult kezdeményezés szőnyege alá, mára azonban kiderült: ez nem így lett .

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.