Jávor a „hogyan továbbról” beszélgetne

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az LMP nemet mondott az Együtt 2014-hez való csatlakozásra, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitott – foglalta össze az ellenzéki párt kétnapos kongresszusának döntéseit Csiba Katalin szóvivő vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.

WL
2012. 11. 18. 12:59

Szakítottak ezzel a hagyománnyal

Kérdésre válaszolva Csiba úgy fogalmazott, hogy a hozzájuk eljuttatott megállapodástervezetet elutasították, de minden más típusú együttgondolkodásra igent kell mondaniuk. Heltai hozzátette, nem kell belépniük ahhoz az Együtt 2014-be, hogy más típusú együttműködéseket, például programegyeztetéseket végre tudjanak hajtani. Az LMP ügyek mentén eddig is együttműködött másokkal, akár parlamenti pártokkal is – tette hozzá, Csiba pedig azt hangsúlyozta: pártjuk szakított azzal a hagyománnyal, hogy a politikai szövetségek eddig mindig valami ellen jöttek létre. Szavai szerint meg kell tanulni valami érdekében szövetséget kötni, és ezek csak programalapú szövetségek lehetnek.

Jávor ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a szombaton elfogadott stratégiai vitairat egy olyan út mellett teszi le a voksot, amelyik felett „eljárt az idő”. Az Együtt 2014 mozgalomról szóló döntés formálisan nyitva hagyja a lehetőséget a tárgyalások megkezdésére, de a stratégiai vitairatban foglalt kitételek és a párbeszéd megindításához kitűzött feltételek kétségbe vonják annak a szándékát, hogy az LMP valóban valamilyen megegyezést akarna – jelentette ki.

Jávor nem csatlakozik

Leszögezte, habár legitimnek tartja az elfogadott stratégiát és a csatlakozást elutasító döntést, azok nem állnak összhangban az általa megfogalmazott elképzelésekkel. A politikus ezért megerősítette, hogy lemond frakcióvezetői posztjáról, a döntést hétfőn Kövér László házelnöknek is jelezni fogja. Hozzátette, hátralépésével lehetőséget kíván adni az LMP-nek, hogy minél hatékonyabban végre tudja hajtani a szombaton elfogadott döntést.

Egyúttal azt is bejelentette, hogy Szabó Tímea és Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes is lemond tisztségéről, ezért a képviselőcsoport élére egyelőre annak harmadik helyettes vezetője, Mile Lajos kerül.
Kérdésre válaszolva azt mondta, nem tervezi, hogy csatlakozzon az Együtt 2014 mozgalomhoz. Hozzátette, egyelőre megtartja parlamenti mandátumát, de a frakcióval és a párt vezetésével egyeztetnie kell a „hogyan továbbról”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.