A bíróság szerdára tanúkat is beidézett. Egy nő elmondta: a bűncselekmény után két nappal az utcán egy telefonáló férfira lett figyelmes, aki megkérdezte beszélgetőpartnerétől, hogy „keresték-e őt az eltűnt lánnyal kapcsolatban”. A tanú a szembesítéskor azt állította, ez az ember P. László volt. Ugyancsak felismerte a vádlottat annak a tetthely közeli benzinkútnak az eladója és kútkezelője, ahova július 8-án hajnalban P. László betért, hogy cigarettát vegyen.
A per szerda délután további szakértők meghallgatásával folytatódik a Pécsi Törvényszéken.
Kedden délelőtt tizenhárom tanú meghallgatásával folytatódott a Bándy Kata meggyilkolása ügyében kitűzött tárgyalás. A meghallgatottak zárt adatkezelést kértek, még a nevük sem hangozhatott el, ehelyett sorszámot kaptak, és ez alapján hívták be őket. Többen azt is kérték közülük, hogy a vádlott ne legyen jelen meghallgatásuk során a tárgyalóteremben.
P. László hétfőn ismerte be Bándy Kata megölését a Pécsi Törvényszéken, a verést, az ismerkedést, valamint a történtek folyamatát azonban nem. Vallomást sem tett, ezért a nyomozás során elmondottakat olvasta fel a bíró. Az MNO úgy értesült, hogy az ellentmondások a vádlott az áldozattal való első találkozása körül bontakoztak ki: hol azt állította, hogy hetek óta jóban volt Bándy Katával, hol azt, hogy csak ő szeretett volna az áldozathoz közelebb kerülni, a nő ezt azonban elhárította.
Ismert, a rendőrség tavaly decemberben zárta le a Bándy Kata megölése miatt indult nyomozást, az ügyészség pedig január elején emelt vádat P. László ellen aljas indokból elkövetett emberölés és kifosztás miatt. Amennyiben a bíróság a férfit bűnösnek mondja ki, akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújthatja.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!