Békülhet Bajnai és Gyurcsány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tisztázó beszélgetésre asztalhoz ül a napokban Gyurcsány és Bajnai – ezt a Demokratikus Koalíció elnöke jelentette be, de a hírt a másik fél környezetéből is megerősítették.

WA
2013. 02. 19. 4:15

Csatlakozási kampányt indít a Bajnai vezette Együtt 2014 – közölte a választói mozgalom vasárnap. A kampány célja, hogy további egymillió emberhez vigyék el „a remény üzenetét”, országszerte megtalálják szimpatizánsaikat és aktivistáikat.

Bajnai Gordon volt kormányfő január elején mondta, hogy az Együtt 2014 várhatóan a következő hónapokban párttá alakul. A mozgalom február 9-ei kormányzásértékelő rendezvényén pedig már arról beszélt: március 15-éig alkalmassá teszik szervezetüket arra, hogy bevonjanak mindenkit, aki támogatni akarja őket. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint „mosószerügynöki tevékenységbe” ment át az Együtt 2014 Választói Mozgalom működése.

Kilencedik évértékelő beszédét tartja kedden Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az előző két évhez hasonlóan egy budapesti szállodában, támogatói előtt beszél majd, pártja tájékoztatása szerint az ország állapotán kívül a DK terveiről, az ellenzéki összefogásról és a kormányváltás utáni legfontosabb teendőkről is.

Részletek a Magyar Nemzet keddi számában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.