Bukott balliberálisok társaságában értékelt Bajnai

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tavaszra párttá szervezi mozgalmát Bajnai Gordon, aki a 2002 és 2010 közötti balliberális korszak nagyágyúinak körében tartott évértékelőt szombaton a Millenárison.

KA
2013. 02. 09. 15:03

A beszédet követően a Haza és Haladás kisfilmjét vetítették, ebben megjelent a jobbikos Gyöngyösi Márton botrányos kijelentése miatti Kossuth téri tömegtüntetés is, ezzel kisajátították a megmozdulást. Bajnai Gordon válságkezelő kormányfőként állt színpadra, így konferálták fel.

Bajnai innen-onnan átvett szövegpaneleket használt

Az MDF szlogenjét ellopva normális Magyarországról kezdett beszélni, majd gyorsan bejelentette, Orbán Viktor rezsimjének mennie kell, hogy milliók maradhassanak és boldogulhassanak a szülőföldjükön, a hazájukban. „Gyere haza, maradj itthon” – ezt már az IKSZ kampányából vette kölcsön. „A remény a holnap sikerébe vetett hit” – Bajnai ezért a remény koalícióját ígérte hallgatóságának.

A valódi rezsicsökkentéshez csak a rezsimcsökkentés vezet majd el szerinte. Megismételte: vitára hívja „saját tévéjébe” Orbán Viktort, akinek be kell tudnia bizonyítani, hogy ő ingatlanadót akar bevezetni. „Én hiszek a szakértelemben” – jelentette ki.

Miért volt Brüsszelben?

Brüsszeli útját indokolva azt mondta, azért volt ott, hogy több pénzt tudjon majd lehívni a következő kormány, mint amennyit ez lehívott az EU-tól, ami kevesebb, mint amennyit az előző kormányok szereztek. – 2014-től úgy fogunk kormányozni, hogy egyetlen gyermek se mehessen éhesen iskolába, és egyetlen gyermek se mehessen éhesen aludni – ez „becsületbeli ügy” Bajnainak apaként, és „most már” politikusként is.

Mintha nem is lett volna kormányfő

Röviden hízelgett az LMP-ből kivált politikusoknak, s megköszönte a jelenlétet nekik. Az MSZP dilemmáját „érti jól”, de akkori kormányfőként az MSZP vereségének tartja a Fidesz–KDNP kétharmados, történelmi választási győzelmét. „Az MSZP-nek azonban nincs elég szavazója a kormányváltáshoz. Nincs elég hitele a korszakváltáshoz és nincs elég szakértelme a kormányzáshoz. Mindegyikből van neki sok, de egyikből sincs elég” – folytatta a kritikát a bukott kormányfő, aki bejelentette, együtt egy nyitott, erős párttá alakulnak.

Bajnai szerint ma sokan félnek, de a félelem csöndje alatt megjelent a remény is. Jelezte, nem enged a kisszerű politikai játszmáknak, egyetlen nagy erővé akarja szervezni a „rezsim károsultjait”, csatlakozásra hívta szimpatizánsait „a remény koalíciójához”. Bejelentette: el fog menni az ország minden szegletébe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.