Magyar Péter ideges, és ez nem is csoda + videó

Márki-Zay Péter sorsára juthat a Tisza vezetője – mutatott rá Menczer Tamás.

2025. 12. 03. 14:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azért ideges Magyar Péter, mert ő tényleg elhitte, hogy most belőle is lesz valaki, hogy ő majd meg tudja mutatni – mondta Menczer Tamás az Igazság órája keddi adásában, amelyből egy részletet osztott meg a közösségi oldalán. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója figyelmeztetett: most látja a Tisza vezetője, hogy nem ez lesz, és jön az indulat meg a düh.

Magyar Péter a Tisza párt vezetője (Fotó: AFP)
Magyar Péter (Fotó: AFP)

Ha van egy józan pillanata, érzelmi szempontból, akkor valószínűleg eljuthat addig is, hogy még négy hónapig tud nyilatkozni az ipari kamerának is, mert addig még érdekes. Utána Magyar Péter egyedül marad

– jelentette ki a kommunikációs igazgató. Hozzátette: a szavazói úgy fognak eltűnni mögüle, mintha soha ott se lettek volna, hiszen nem tudja elhozni a remélt kormányváltást. A brüsszeliek pedig el fogják engedni a kezét, sőt, még meg is fogják büntetni, mert koloncként ott marad a nyakukon.

Magyar Péter társainak egy része, mint Ruszin-Szendi Romulusz, Tarr Zoltán vagy Bódis Kriszta, el fog tűnni – vélekedett Menczer Tamás. Hozzátette: lehet, hogy Tarr és Ruszin-Szendi végül marad, de Bódis Kriszta visszatér a liberálisokhoz.

Se család, se szövetségesek, se szavazók, se senki, ez vár Magyar Péterre négy hónap múlva

– jegyezte meg a kommunikációs igazgató.

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Máté Krisztián)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.