Mary Zsuzsi halála mélyen megrázta a rajongókat és a közvéleményt. A nyilvánosság számára ugyanis semmi nem utalt arra, hogy az énekesnő súlyos lelki válságban lenne: élete kívülről rendezettnek, kiegyensúlyozottnak tűnt. Bár korábban akadtak feszültségek közte és gyermekei édesapja, Klapka György között, ezek az ellentétek – legalábbis a látszat szerint – elsimultak a tragédia előtti karácsonyra. Erre utalt az is, hogy a végzetes napon két kisebb gyermekükkel együtt ültek az ünnepi asztalnál. Nem sokkal később azonban az ismert énekesnő önkezével vetett véget életének – idézte fel az Origo.

Mary Zsuzsi titkos élete
„Zsuzsi korábban összeveszett a fiunkkal, Dennisszel, és a lányunkkal, Sandyvel is voltak afférjai, mióta beteg lett. Elhatároztam, hogy karácsonykor kibékítem őket. Így is történt, együtt ebédeltünk december 24-én, ahogy a családok általában. Mindenki kapott ajándékot, és átöleltük egymást. Zsuzsin nem látszott, hogy bármi baj lenne, de a hét hónapos teljes alkoholmentesség után akkor, ott egyedül megivott egy üveg pezsgőt.
Tudtuk, zavarja a betegsége és a hirtelen felszedett negyven kiló, de nem látszott boldogtalannak.
Dennisék a haza tartó vonathoz mentek, Sandyék pedig a kedvese szüleihez indultak vacsorázni. Zsuzsi visszament a lakásába. Este hétkor telefonált kétségbeesve a nővére, hogy nézzük meg, mi van a húgával, mert a telefonba azt mondta neki, hogy öngyilkos lesz, mert nem bírja elviselni a megváltozott külsejét, egyedül érzi magát, nem akar így élni tovább” – mesélte megrendülten Klapka György a tragédia után.
Bár Mary Zsuzsinak urnás temetést rendeztek, van egy síremléke is a Fiumei úti sírkertben.
A sírkövet a külföldön élő fia, Cristian állíttatta.
Nemrég egy videó került fel a sírról a TikTokon működő Temetőtúrák oldalára.
A felvételek tanúsága szerint a legendás énekesnő nyughelyét gondosan ápolják, emlékét nem fedte el az idő. A rendezett környezet arról árulkodik, hogy személye ma is fontos mind a családja, mind a rajongói számára. Minden jel arra utal, hogy a tragikus évfordulón, szenteste is friss virágok és mécsesek kerülnek majd a síremlékre.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!