Bizarr dolgok kerültek elő intim testrészekből, majd repültek a közönség felé a Rammstein énekesének önálló budapesti fellépésén + galéria

Azt gondolná, hogy 2025-ben már nem lehet fokozni a polgárpukkasztást? Till Lindemann erre csak annyit felelt kedd este az MVM Dome-ban, hogy fogjuk meg nyugodtan a sörét.

Fotó: Kurucz Árpád

Mi történik valakivel, ha mindent elért az életben és nincs már olyan vágya, amit ne elégített volna ki? Nyilván vannak, akik megtalálják a lelki békét, mások viszont egyre extrémebb élményeket keresnek, valószínűleg Till Lindemann pedig az utóbbi kategóriába tartozik. Alig múlt húszéves, amikor egy sikeres úszókarrierrel a háta mögött családot alapított – az első gyerekét hosszú ideig egyedül nevelte –, azaz hamar kipipálta a szülői kötelezettségeit, nagyrészt még azelőtt, hogy beindult volna a zenei karrierje. Aztán ezen a fronton mindent, sőt, annál többet elért, amiről bárki álmodozhat: a Rammsteinnel megalkotta az – Anglián kívüli – Európa legnépszerűbb metálzenekarát, eladott 25 millió lemezt, mindenütt telt házas stadionokban lép fel, sikeres a szólókarrierje, elismert költő, a világ a lábai előtt hever és ezzel élt is, nem vetette meg az élvezeteket. Valószínűleg a kábítószereket sem, de az nem titok, hogy szexfüggő, az pedig épp olyan, mint a legtöbb addikció: egyre több kell a kielégüléshez és nyilván a hagyományos formája hamar unalmassá válik, ha valaki hatalmas merőkanállal merít belőle, a szélsőséges fantáziát pedig előszeretettel osztja meg a dalaiban, a koncerteken pedig illusztrálja is azokat bizarr performanszokkal.

Egy ritka konszolidált pillanat Till Lindemann koncertjén (Fotó: Kurucz Árpád)

Persze nem látok bele a fejébe, egyébként sem az a híresség, aki a közösségi médiában megosztaná a privát életét és közel engedné magához a rajongóit, hanem csak az imázsának az építésére használja, épp oly elérhetetlen személyiség, mint amennyire az összes sztár az volt az internet előtti korszakban. Így csak abból tudok kiindulni, amit ő maga mutat magából és nem véletlen, hogy szinte példátlan módon a budapesti fellépésén csak tizennyolc éven felüliek vehettek részt.

De mielőtt rátérnék, mi mindennel is szolgált erre rá, jöjjön az a rész, ami általában senkit nem érdekel: az előzenekar. Küldetéstudatomnak érzem, hogy mindig megnézzem az összes fellépőt, számos kedvencemet így ismertem meg, a többség azonban csak a főattrakcióra érkezik, ami hiba, az Aesthetic Perfection simán az év egyik legkellemesebb meglepetése volt. Az osztrák-amerikai formáció számaiban deathcore-os halálhörgés, Marilyn Manson-os elfojtott rekedtes hangzás, szintipopos elektronika és jamaicai dallamokat idéző nyárias reggae vegyül – és ezek a szélsőségesen ellentétes elemek egyetlen dalon belül is váltakoznak olykor, mégis tökéletes egységet alkotnak. Bámulatos volt, bármikor beneveznék egy önálló fellépésükre ezután.

Sok előadót kifejezetten zavar, hogy manapság sokan a telefonjuk kameráján keresztül nézik a koncerteket, az Iron Maiden szép szóval kérte meg a közönséget, hogy mellőzzék a mobiltelefont – süket fülekre is találtak legutóbb Budapesten –, a Tool kevésbé megengedő, és a biztonságiak kiteszik a szűrét annak, aki egyáltalán a kijelzőre rápillant. Ha nem is ezzel a szándékkal, de Till Lindemann megoldotta, hogy ne posztoljunk Instagram-történeteket gondolkodás nélkül, a kivetítőn újra és újra pornográf felvételeket tűntek fel, ami miatt simán kitiltanak a közösségi oldalakról, ráadásul nem a Playboy szebb napjait idéző, már-már művészi aktokról volt szó, hanem olyan felvételekről, amit csak az internet rejtett zugaiban találhatunk.

Till Lindemann koncertjén a halakat nem dobják vissza a vízbe 

És nemcsak videók formájában illusztrálták a szexualitás nem épp hétköznapi formáit. A sötét, bizarr hangulatot nem kevés iróniával oldotta, így sokszor megkérdőjeleztem magamban, mit is látok pontosan. 

Annak ellenére, hogy a dobosuk oldalt ült a közönségnek és láttam, hogy tangát visel, illetve a melltartója valóban tart valamit, nem voltam biztos benne, hogy nő, egészen addig, amíg ki nem sétált előre, hogy a nemi szervéből óvszereket húzzon elő, amiket aztán a közönség közé dobott. Az este legszürreálisabb pontján pedig Till Lindemann szintén – látszólag – az alsóneműs dobos intim testrészéből halakat ráncigált ki, amelyek ugyancsak a rajongók között végezték.

 Sok száz és nem kevés elborult nemzetközi koncerten voltam már, láttam a Gwart művért locsolni a nézőkre, de ilyen show-elemet soha.

Ahogyan a Rammstein a pirotechnikát járatja csúcsra, úgy az énekes szólóban a polgárpukkasztó pillanatok sorából épít hasonlóképpen profin levezényelt show-t. A zene szinte mellékes, Till Lindemann hangjával a legunalmasabb dal is dinamikus katonai indulóvá változna. Viszont ha a számok nem olyan elképesztően innovatívak, mint az anyazenekarának a slágerei, épp elég lendületesek és fülbemászóak ahhoz, hogy másfél órán keresztül sodródni lehessen velük. Legalábbis amikor nem lepnek meg közben olyan pillanatokkal, amelyektől könnyen cigányútra megy a sör.