Ilyen még sosem volt a Józsefvárosban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Megnyílt Józsefvárosban a H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ, ahol induló vagy már létező vállalkozásoknak, egyetemistáknak nyújtanak különböző szolgáltatásokat.

NT
2013. 02. 15. 19:30

Mint megírtuk, Józsefváros 3,8 milliárd forint támogatást nyert el a Magdolna negyed program harmadik ütemére az Új Széchenyi Tervből, a szociális városrehabilitáció közvetve 12 ezer embert érint. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter ezzel kapcsolatban egy, a témában tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: ha nem fejlesztik a humánerőforrást, nem teszik képessé a közösségeket, hogy használni tudják a megújult környezetüket, akkor ugyanúgy leromlik az épületek állaga. A városrehabilitáció közvetve 12 ezer embert érint a Kálvária tér, a Teleki tér, a Dobozi tér és a Fiumei út által határolt területen, 28 száz százalékban önkormányzati tulajdonú házra és további 13 vegyes tulajdonú társasházra vonatkozik, amelyekben 1300 lakás újul meg. Emellett 50 ezer négyzetméter közterületet is felújítanak – erre már Kocsi Máté mutatott rá.

A Magyar Nemzetnek adott interjújában Józsefváros polgármestere arról is beszélt, több mint negyvenmilliárd forintnyi fejlesztés készül el vagy indul ebben a ciklusban a VIII. kerületben: az egyetemépítő Ludovika-program, az Erkel Színház felújítása (két hét múlva ki is nyit – a szerk.), szabadidőpark a kínai piac helyén, a legszegényebb negyed és ezernyi lakás megújítása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.